(1.)
Pókhálón finoman csillan a napsugár
Fénytócsákban ring a falevél
Illan kacagva a jó illatú nyár
S zizeg egykedvűen a langyos nyári szél
Dongva őszbe borong
Pihenni vágyik már
A táj halkan sírva busong
S bíbor köntösében jár
Vérben fürdő rózsák
Gőgösen kedvesek
Rátok csupán varázslatban
Kábulva leshetek
S ti fehérben ringó örök menyasszonyok
Ó mondd hová lettetek
(2.)
Hová tűnnek a rózsák
Illanó képzetek
Ó mondd miért fordítjátok el
Vérben síró törékeny fejetek
Az illanó tűz megbénítja
Kezed finom suhanását
S megtört varázs ölel körül
Mint holdfény az est némaságát
…rideg gyászrózsák vegyülnek aztán
Arcod forró lázrózsái közé
Halállal telt éjszakák gyűlnek
Reszkető lángú szíveink köré
Némaságban üzen a Hold
Akár harang ezüst szótlansága
Vérben haldokló rózsám
Saját valóm haldoklása
Tükörképe árván remegni látszik
Vele a kicsiny gyertyaláng gyászol
Rózsám élettelen testén – a tükör előtt –
Hervadtan suhan át egy fekete fátyol
(3.)
Aranyban zúgott az ősz
Elzúgott szívemben
fáradt esti haldoklása
Az éjbe enyészett valóm
Vagy tán tükörbéli valótlan mása?
10 hozzászólás
Ez gyönyörű, dallamos, egyszerűen bájos képekben festetted le az őszt:)
Gratulálok!:)
Szinte azonnal rajzolni lett kedvem, olyan szép a versed! Megihletett! Gratulálok Shepherd!:)
Nagyon szép! 🙂
ó, de kedves, köszönöm nektek!
csodás képek, öröm olvasni verseidet
részemről a megtiszteltetés. köszönöm.
Csodásnak csodás, de olyan szomorú… 🙁
Ha szabadna belekötnöm, szerintem a Melankólia nem jó címnek, hiszen ez az az érzés, amit fel akarsz kelteni, miért teszed az olvasó elé tálcán? A zárójeles alcímet emelném én a helyedben címmé, mert az nagyon jó, Hulló rímek néma halma… dallamos, bánatosan csengő, lassú és méltóságteljes fájdalmában is. A versről magáról is pont ezt tudnám mondani.
Gyönyörű édesbús.
Üdv
Zsázsa
köszönöm az építő kritkát, kedves Zsázsa!
az igazság az, ennél a versnél is, hogy cím nélküli volt kezdetben. és az első három verszak egyáltalán nem a "melankolia" témakörébe tartozik, inkább – mert emlékszem, amikor írtam – valami szárnyaló és egészen felemelő őszi, napsugaras hangulat volt az, ami egykor megihletett… úgyhogy, lehet, hogy igazad van a címet illetően!
…ahamm… elolvastam ezzel a szemmel is az első három vsz-t. Az a meglátásom, hogy érződik rajta (most hogy így mondod) az a melengető őszi napsütés, de ha belegondolok, akkor pont az ilyen napokon szokott kicsit elgondolkodó, talán melankólikusnak tűnő hangulatom lenni, átadom magam a természetnek, élvezem a langyos sugarakat, és kicsit eltávolodom a valóságtól, nem érzem egészen a magaménak azt. Felidézted. 🙂 Véleményem egyébiránt tartom, a vers nagyon szép 🙂
üdv
Zs
Kedves Klaudia!
Nagyon szép ez az összeállítás; gyönyörű a cím is.
Üdvözlettel: Laca 🙂