Végigjártam gyermekkorom nehéz útját,
Lábnyomokban hagytam nehéz útnak porát.
Lelkemnek minden búját beleírtam,
Fájdalomnak koszorúját évekig fontam.
Leteszem most gyötrelmeknek koszorúját,
Reá kötöm halott léleknek fekete gyászszalagját
Hogy fekete gyász ne béklyózza többé szívemet,
S ne fesse feketére fehér lelkemet.
3 hozzászólás
Szia! Talán nem tökéletes, de szép. Jó képeket használsz. Ha még nem foglalkozol régóta a dologgal, biztos fogsz alakulni, mégpedig jó irányba:) Sok sikert továbbra is!
Kedves Anna, tedd csak le azt a koszorút… legyen tapasztalat a múlt, és ne legyen fájdalom. Kívánom, hogy tudj fonni egy sokkal-sokkal ragyogóbbat!
Kicsit szomorú a versed, de jó volt olvasni!
Üdv: barackvirág
Szia Anna!
Jó lesz ez, alakul, de figyelj a verssorokra, kicsit hosszúak. Tömörebben kell fogalmaznod, jobban kell érzékeltetned, amit mondani akarsz. Egy-egy sor legyen rövid, de velős. De írj, írj, mert csak így jössz bele. Remélem nem bánt, hogy kritizálok és nem csak dícsérek.
Üdv: Szergely