Már csak suttogod a nevem.
Barna szemedben kialudt a láng,
mely nem oly rég melengetett engem.
És kispadra ültetett, hogy várj!
A színház fényei pislákolnak,
az árnyak még idézik nagy játékunkat.
A nézők most nem tapsolnak,
mert a darabból kiírtuk magunkat.
Több a semmi a kényszerű adománynál.
Szebb a szomorú csend.
Más ül Melletted a kormánynál,
most ez lett a rend.
Mással osztozol jóban-rosszban,
mással éled csodás életed.
Másolat vagyok csak a káoszban,
pedig mindent odaadtam Neked.
Nem kérted. Jól tudom.
Engem a szemed fénye tüzelt,
de most a félhomályban, a kispadon
egész mást üzent.
Férfiként csak elsőnek lenni!
Nem osztozni a gyümölcsön!
Régi gondolat. Ennyi.
De ez okozza most görcsöm.
Majd ha új darabot ír Nekünk az élet,
ha ismét fent állunk a színpadon,
akkor hangosan száll majd az ének:
Az igaz szerelem az Maraton!
Én várom, hogy a színházban
újra szép darabot játszunk.
Hogy tisztán égjünk lázban,
és örvendje mindenki nászunk!
3 hozzászólás
Szia!
A legjobbakat kívánom ahhoz a színpad a tiétek legyen!
Üdv :Selanne
Talán ez a várakozás is reményt ad ahhoz a boldog találkozáshoz. Én is kívánom, hogy teljesülnójenek vágyaid.
Üdözöllek: Kata
Szép és új darab? Vagy egy új felvonás? Fontos a jó szereposztás! Sikereket kívánok. Muskátli