Nekem már nem vagy senki,
Nálam verssé váltak a szavak.
Hagyjál mégis egy keveset szeretni,
Amikor azt kérted, én is hagytalak.
Én csak rímekben beszélek veled,
A szakaszok jelentik a lelkedet,
Ha elkészül énekem a nagy mű,
Szoborrá csiszolom fiatal testedet.
Addig nem vagy senki, csak rímek,
Egy nagy versbe öntött ráfogás,
Te leszel a szerelem vagy senki,
Ha keserű a bór, keserű az áldomás.
Még ne menj el kérlek, hagyjál szeretni,
Elfogynak a rímek, mikor nem vagy senki.
Téged akarlak merengve verssé simogatni,
Vagy álmaimból fekete szoborrá faragni.
1 hozzászólás
Tetszik. 🙂 Főleg az első versszak. Csak így tovább.