Aranyló október köszön most el tőlünk,
ragyogó napfénnyel integet még nekünk.
Helyére lép mindenszentekkel november,
virágba borult temetők gyertyafénnyel.
Pihennek holtjaink lent a sötét mélyben,
testüket sírhalom fedi virágdíszben.
Szemeink nem látják őket többé soha,
köröttünk lebben lelkük némám, suhanva.
Ó hányan vagytok már ott az öröklétben,
kik egykor osztoztatok velünk mindenben?
Szülő, társ, testvérek, rokonok, barátok,
belénk mar kínzón iszonyú hiányotok!
Ott állok én végső lakhelyetek előtt
testvéreim, s régi idők jönnek elő.
Úgy vágynám az elfogadást, belenyugvást,
de könnyeim csak folynak, marad a sírás.
4 hozzászólás
Szép és felemelő, megható a versed.
Gratulálok.
szeretettel:
ildi
Köszönöm Kedves Ildi!
Szeretettel üdvözöllek: Magdi
Magdikám!
Meghatóan szép versedben benne van mindenkinek a gyásza.
Szeretettel gratulálok: Ica
Ez a gyász időszaka, és gondolom, mindenkinek van kit sirasson. Köszönöm Icám, puszillak: Magdi