Hull a forgács:
eszi a föld,
könny mossa a sárba;
avar ropog,
ó-szív dobog
arrafelé járva.
Szalad a kés,
emléket hagy…
elvásik az éle;
idő halad,
kéreg hasad:
megbarnul a széle.
Déli napnak
fénysugara
ágak között táncol:
sebet gyógyít,
új erőt ad,
szabadít a lánctól.
Boldogasszony
szép pecsétje
vetül a mennyekbe:
múltat tisztít,
s nevet rajzol
Kérges tenyerembe
Égre nézve
száll fel a bölcs
Életfa ágára;
Benne bízva
ró jelt aztán
Isten magasába.
5 hozzászólás
Kedves Dániel!
Ez most úgy érzem, egészen jól sikerült vers lett. Bár a rímképlet nem következetesen betartott, de a hármas sorokban hibátlanok, a sorok a sámándob ritmusára pattognak. Bár a kérges tenyeret kis kezdőbetűvel írnám, a Bölcset viszont, ilyen emelkedett szövegkontextusban naggyal, de a többi technikailag rendben van, gyors, váltott, mégis láttató képekkel dolgozol, valószínű azonban nem a gyorsaság miatt keverednek a keresztényi-népi jelképek " Boldogasszony" a pogány " Életfa" jelképpel. Én is írtam sámánszerű verset, igaz Jim Morrrison után, de írtam a magyar sámánról is " Égig érő lajtorja " címmel, ezért merem mondani, vagy inkább kiegészíteni, hogy az életfára nem felszállnak, hanem a rovátkákon, fokokon fellépkednek, pontosabban fellépked a vélhetően, mai szóval drogos, különben hallucinogén anyagok magához vevésével révületbe került varázsló, akár az indián, akár a magyar kultúrában, de általában a sztyeppei népeknél.
Az én tenyerembe az én varázslóm két betűt rajzolt: M.M. Úgymint: Memento Mori.
Engedelmeddel picit rádobolnék erre a sámánritmusra, de csak az utolsó sorokban, mert valahogy döccen, igaz, szótagszámilag rendben, viszont szóbeliségileg 🙂 fél-vagy negyed hangot szalad.
Ehhez a variációhoz mit szólsz?
Égre nézve
lépked a Bölcs
Életfa ágára,
bízva Benne
jeleket ró
Isten magasába.
üdvözlettel: egy másik Sámán 🙂
Én engedelmével megmaradnék a saját magam által kiválasztott szavaknál az utolsó versszakban. A szóhasználat egyéni meglátás szerint alakul egy versben. Nekem nem döccen… 🙂 Amit írt, ha egy másik vers volna, tetszene. 🙂
Számomra Boldogasszony személye csak annyiban keresztény jelkép, mint Jézus, a kereszt, vagy az egyistenhit. 🙂
Egyre nagyobb az igény a jó értelemben vett klasszikus, azaz történettel, költői képekkel is bíró versekre, mert már kezd csömörünk lenni a magukat posztmodernnek valló értelmetlenségektől, öncélú verselésektől.
Félre ne érts, ez a vers messze nem olyan, de a posztmodernnek is hasonlóan érvelnek verseik védelmében, mint magad is tetted, és amit idéztem.
üdvözlettel: Grey
Isten őrizz, hogy el akarjam venni a szavaidat, én csak az érthetőséget szolgáló és a hangulathoz-egymáshoz illő szavak fontosságára szerettem volna rávilágítani. Viszont nagyon nem értek egyet azzal, hogy " A szóhasználat egyéni meglátás szerint alakul egy versben. " Mondok egy szélsőséges példát: az egymás mellé, egymásra dobált szavak, kifejezések, bármennyire is tudja követni az alkotó e merész asszociatív ugrásokat, még nem tesznek egy szöveget verssé.
A jó vers nem feltétlenül az alkotóját szolgálja, annak kénye-kedvének engedelmeskedik, hanem üzenettel, érthetőséggel bír sokak számára. A jó vers egységes nyelvezetet, összeillő, a témához, hangulathoz passzoló szavakat használ. Én magam is sokat töprengek azon, hogy vajon egy-egy szó miért lóg ki verseimből, melyik lenne a legalkalmasabb?
Nem vagyok önkényura a verseimnek, azokat megpróbálom egy irodalmi vonulat fonalára felfűzni.