Bűvölni, bájolni egyre,
látni, fehérbe hajol a táj,
hideget fésül a lélegzet belém,
szinte megfagy, megáll,
a patak lassan jégbe öltözik,
mint színész két jelenet között,
hópelyheket őriznek a fák,
akár ruhák a strasszot,
vagy harangot templomok ,
most a díszlet jól öltözött,
a sejtelem fénylőn, lisztesen világlik,
telem szelíden takar,
amint sebeket fednek fáslik,
alattuk szépen gyógyul a var,
s én belevágyom a géz alá,
meg a színpadon játszanék,
lágy imát lenget rám a kép:
ha ilyen a január, a február,
szökkenjen a szemembe még,
ahogy erdőben őzgidák,
ne csak a nyár gyöngyözze sugarát.
2 hozzászólás
Én inkább a nyarat választom, bár kánikulában visszavágyom a telet, – de csak csipetnyit…)))
Értelek. Nem is azért írtam. 😉
Majd nézz vissza jövő hét szerdán a 38 fokban. 😉