néha álmodok egy kisfiúról, ki a petróleum lámpa
fényében nézi anyját ahogy nyughatatlan
kezében a varrótű forog s ölti a szegénységet
a tiszta ruhákra,
vékony nyugalom arcán, mi könnyen törik
darabokra, ha üres a lábas a sparhelt
platniján, ám nevet mindig, ha ránéz
a hallgatag fiúra,
álomcsend minden éjszaka, fátyolként
suhan a csillagfény a hajnal-harmatos
kert felett, hol apostoli üzenetként hangzik
a fiú esti imája
2 hozzászólás
Versed szépsége miatt meghatódtam így az éjben!
Köszönöm szépen, hogy olvashattam művedet!
Üdvözlettel : Zoli 🙂
Kedves Zoli
Köszönöm szépen az értékelésed. Az egyik kedvenc "versem" ez. Vissza a gyermekkorba. Emlékszem, nagyon szegényen éltünk, petróleum lámpa, sparhelt, de mégis nagyon szép gyermekkorom volt. Szeretnék újra abban a tisztaságban, szeretetben járni. Tudom, lehetetlen – felnőttünk.
üdv
– i –