Itt van bennem, képzeletben csak őt látom,
egy megreccsent ágban is hangját találom.
Ha a tanár felszólít; ó, az a név!
Hogy neki tetszik éppen elég.
A hófödte tájon is úgy érzem, szép itt,
azt idézi, hogy a foga fehérlik.
A növekvő rendet látom a kusza törzsekben,
egymással versengve gyökereznek földbe.
Hűvös éjszakán csak a hold ragyog.
Lehelletemben érzem az övét a nyakamon.
Rágyújtok egy cigire, a füstöt fújom.
S ő megborzong, mert gondolatban hozzá bújok.
"Örökké nem eshet" – szól vígan a zene
a fülembe, s a szövegét némán énekelem.
Az árnyékomban is az övé néz rám.
S a határban a Halál énekel velem mélán…
4 hozzászólás
Kicsit közhelyesen indul a vers, de minden sorával egyre eredetibbé válik.
Vannak benne kifejezetten élvezetes sorok: a 2. vrsz. eleje például nagyon tetszik.
Apró hibák végig vannak a versben, de ezek nem zavaróak, inkább aranyosak.
Összességében igen kifejező a szerelmi vallomásod.
A címet is roppantul eltaláltad, egy ilyen stílusos, egyedi, kifejező vers kizárólag egyvalakinek szólhat.
Üdv.:Tamás
kedves Tamás!
az igazság az, hogy ez a szerelem annyira szép volt, mint amennyire fájdalmas. a vers magában hordozza az elmúlást.
S a határban a Halál énekel velem mélán…
köszönöm, hogy olvastál.
üdv: d
Érdekes a versed csak a kommentedből tudtam eldönteni és az utolsó sorból, hogy ez egy mostani vagy elmúlt szerelemről szól. Nagyon tetszett, így tovább
kedves Londonman!
köszönöm, hogy olvastál!
ez a szerelem elmúlt, de ezt a verset még akkor írtam, amikor javában tartott.