November végi sötét délután,
bebújik a szél kabát, s bőr alá.
Alig van ember a hideg utcán,
csak varjúk hada csipeget mélán.
Nincs kedvem e viharban kimenni,
hisz fogát ott rám vad orkán feni!
Így ülök hát kényelmes székemben
legújabb könyvemmel a kezemben,
olvasgatok, netán csak szendergek?
Hol ezt, hol azt, oly mindegy! Egyre megy!
Az enyémek közt úgysem lehetek!
November végén
Szerző: magam
6 hozzászólás
Kedves magam!
Csodaszépen leírtad,azt a hangulatot
mely ´ilyenkor´Novemberben évröl évre megy
…´mikor ´aligvan ember a hideg utcán´
´csak varjúk hada csipeget mélán´
és pont azért még szebb a melegben,
a kényelmes székben olvasgatni!
Az megint más lapra tartozik,mekkora árat
fizetünk érte:´Az enyémek közt úgysem lehetek´!
A legjobbakat!
Szeretettel:sailor
Köszönöm Neked Kedves Sailor, hogy olvastál.
Szeretettel: magam
Tud nagyon kellmes lenni,
legújabb könyvel,olvasgatni…
de fájhat a magány!
Szeretettel:sailor
Nem tudom, hogyan fejezzem ki magam? Nem vagyok magányos, hanem a hiányuk fáj! Hogy csak ritkán veszem ki részem az életükből, pedig testemmel-lelkemmel hozzájuk tartozom. Bizakodom, tán lesz ez még jobb, szebb!
Szeretettel: Magdi
Kedves Magdi!
A képek hétköznapian valósak, az indokok egyszerűek. Szomorú a vers üzenete, lehangoló. Szebb napokat kívánok, hátha a közelgő ünnep keretében a tieiddel lehetsz és legalább egy időre feltöltődhetsz! Üdv. Szilvi
Köszönöm Angyalka kedves szavaid.
Szeretettel: Magdi