| R. M. Rilke: [Ich bin zu Hause zwischen Tag und Traum.]
Ich bin zu Hause zwischen Tag und Traum.
Dort wo die Kinder schläfern, heiß vom Hetzen,
dort wo die Alten sich zu Abend setzen,
und Herde glühn und hellen ihren Raum.
Ich bin zu Hause zwischen Tag und Traum.
Dort wo die Abendglocken klar verlangen
und Mädchen, vom Verhallenden befangen,
sich müde stützen auf den Brunnensaum.
Und eine Linde ist mein Lieblingsbaum;
und alle Sommer, welche in ihr schweigen,
rühren sich wieder in den tausend Zweigen
und wachen wieder zwischen Tag und Traum.
Aus: Frühe Gedichte
|
R. M. Rilke: [Ébrenlét és álom közt az otthonom.]
Ébrenlét és álom közt az otthonom.
Hol gyerekek csitulnak, ha hevültek,
ott, ahol az öregek csak leülnek,
és tűzhely fénye táncol a falon.
Ébrenlét és álom közt az otthonom.
Hol estharangszó kimondja, hogy rád vár,
és lányok hada, a zúgástól kábán,
kútkávának támaszkodva rostokol.
És hű a hárs, a hőn imádott fám;
és minden nyár, mit őriz némasága,
mocorog, hisz ott van ezer ága,
és figyel ébrenlét és álom rám.
A „Korai versek”-ből
(fordította: Tauber Ferenc) |
2 hozzászólás
Visszatérő mondat az “ébrenlét és álom közt az otthonom”, gondolom, ezt akarta hangsúlyozni Rilke. A hű társ nem egy ember, hanem egy fa, ami elgondolkodtató.
Tetszéssel és szeretettel: Rita 🙂
Azért volt néhány hű női társa is. A hárs tényleg kedvenc fája volt, sok versében feltűnik.