– memento mori –
ma még tele a pohár
még zöldell az ittas rét
mely hol csatamező
hol szerelmeságy
ma még lángol a tűz
s érzed álmaid
kemence-meleg illatát
épül a város épül a ház
ma még tiéd a tér
ma még rád várnak az utak
s érted ragyog a csillag
ma még tele a pohár
de már foszlanak a szálak
Szent Lajos király hídján
s majd felvirrad a nap
mikor te is elindulsz Limába
6 hozzászólás
Szia!
Szimpatizálok a perui indiánokkal, de azért én nem szeretnék lezuhanni a mélybe. Azt hiszem Cuzco-t elkerülöm. A versed viszont elolvasom mégegyszer, azt nem kerülöm.
🙂
Nekem Limán kívül minden átjött, -azt hittem. Limáról kicsit le vagyok maradva, -hogy elegánsan fejezzem ki magam. Hogy jön ide Lima, meg tudjátok mondani?
Szia: én
Akkor erre a Limára nem kell nekem rákérdeznem, de a választ majd elolvasom!
Kedves Artur!
Én se szeretek zuhanni, de szerencsére ez csak egy jelkép a versben. (Bár ki tudja, mit hoz az utolsó felvonnás…)
Kedves Bödön és Klára!
Miért Lima? A talán a könyvről és Thornton Wilderről nem kell beszélnem nektek. A regény valamennyi főszereplője a balesett napján Lima felé tartott. Számomra ez a könyv mindig arról a titokról szólt, amely az ember halálát övezi. Nem tudni mikor jön el az a nap, hogyan fog történni, de egy biztos: valamikor, valahol fel fog virradni majd egy reggel, amikor – mint a regény szereplői – jelképesen én is elindulok Limába – bármi legyen is az…
Nem egy konkrét úti célt jelent: menny, nirvána, paradicsom, hanem inkább annak a napnak a teljesen hétköznapi tevékenységeit, munkáit jelképezi, amin az ember meghal. Ők azon a napon Limába utaztak. Vajon mi mit fogunk csinálni?
Üdv: Sanyi
Néhány ember, akik akkor éppen azon a hídon voltak. Életükben sosem találkoztak, de halálukban igen. Nagyon szép verset írtál az elmúlás elkerülhetetlenségéről.
Üdv: Colhicum