Apa még a monarchiában született tizenhétben
Augusztusban lett volna kilencven, e létben.
Nem érhette meg, elment már régen
Emléke szívemben mindig itt van ébren.
Ma is sírva nézem a róla készült filmet,
Ahogy fogja Anyám kezét, s énekli a rímet,
„Fa leszek, ha fának vagy virága”, Ő ezt így is hitte,
Anya meg hallgatta, s persze el is hitte.
Évek óta nem szól már a nóta, hisz Anya is elment
Nincs ki, meghallgassa.
Csendes lett a kis ház, mások laknak benne,
De Szüleim emléke itt maradt örökre.
A mennyországban biztosan van egy fa, s annak a virága
Együtt néznek minket, nagy-nagy boldogságba.
Most is vigyáznak ránk, ezt biztosan érzem, s
Hallgatják a nótát fenn, az öröklétben.
27 hozzászólás
Kedves Zagyvapart!
Szép, megható versben állítottál emléket szüleidnek.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Köszönöm, hogy itt jártál, örülök ha tetszett a vers, sajnos még most is sokszor fáj émlékezni.
Szeretettel: Zagyvapart.
Szia!
Gyönyörű lett, kedves emlék. Az emlékek sokszor fájnak…
Kini
Édesapám 1918-ban született. Át tudom érezni minden sorodat, mert ugyanabban a cipőben járunk. Fájdalmasan szép a versed.
Üdv: Colhicum
Kedves Colhicum!
Köszönöm megértő, és elismerő soraidat.
Üdv: Zagyvapart.
Meghatóak a soraid.Grt.Z
Kedves Zarzwieczky!
Köszönöm, hogy elolvastad, és örülök ha tetszett.
Gratulálok! Nagyon szép emlékezés. Az én szüleim hála Istennek még élnek, de a Nagyszüleimre én is úgy gondolok, mint akik "ott fenn" tovább élnek, és vigyáznak rám…
Üdv.: Gy.
Kedves Gyömbér!
Köszönöm elismerő soraidat, igazán megtisztelő.
Üdv: Zagyvapart.
Gratulálok a gyönyörű versedhez, és igaz a gondolat, a szüleink mindig vigyáznak ránk, ha itt vannak, ha nem…
Szép emlékezés Részedről….
Kedves dinipapa!
Köszönöm, hogy elolvastad a versem, a gratulációd pedig nagyon jól esett.
Üdv: Zagyvapart.
Valóban megható és szép emlékezés…
Üdv.: András
Kedves András!
Köszönöm a véleményed, örülök, hogy szépnek találod.
Üdv.: Zagyvapart.
Szép képek szomorú sorokban.
Köszönöm kedves Boer.
Kedves Zagyvapart!
Nagyon szépen emlék verset írtál a szüleid emlékére.
Üdv:Mária
Nagyon szépen köszönöm kedves Mária.
Üdv.: Zagyvapart.
Gratulálunk! A verset sírás nélkül nem tudom újra olvasni,mert mindig magam előtt látom Szüleinket,amint boldogságban,békében szerették egymást és minket !! Nagyon szépet írtál,büszkék vagyunk RÁD!! Én már sokszor éreztem,hogy valóban fenről is féltő gonddal vigyáznak ránk!
Drága Gyöngyike!
Megható hozzászólást írtál, amit talán meg sem érdemeltem, de jól esett, és nagyon köszönöm.
Szeretettel: feri.
Kedves Feri!
Igen a "Szép gyermekkor virágos kertjében" gyakran járunk egy kis boldogságot, szeretetet érezni.
Jó akinek van ilyen kis kertje.
Törekedjünk arra, hogy a mi gyerekeinknek és unokáinknak legyen hova visszanézegetni egy kis örömért. 🙂
Judit
Köszönöm, hogy itt jártál kedves Judit, hozzászólásod nagyra értékelem.
Zagyvapart.
Kedves Feri!
Ez egy nagyon szép megemlékezés a szüleidről. Tegnap a fiadról olvastam, ma édesanyádról és édesapádról. Elmondom, mert így gondolom: aki így tud írni, ilyen szeretettel a családjáról, annak a bensőjében eredeti értékek vannak. Vigyázz rá, ritka kincs, semmi sem mérhető hozzá.
Baráti üdvözlettel:
Millali
Kedves Lali!
Köszönöm a méltatást, és az elismerő sorokat, de a szüleit, és a gyermekeit gondolom mindenki szereti.
Barátsággal: Zagyvapart.
Néhány nappal ezelőtt olvastam ezt a versed, csak akkor nem volt időm írni.
Nagyon tetszett, azért is kerestem meg, most újra olvasva is gyönyörű. Talán azért is, mert én is nagyon szerettem a szüleimet, s már ők is csak fentről vigyáznak rám…
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Köszönöm látogatásod, és együttérző soraid.
Szeretettel: Zagyvapart.
Kedves Zagyvapart!
Ha van mennyország, ott biztos van fa és virág is.Szép emlékezés.
Ági
Köszönöm látogatásod kedves Ági.
Zagyvapart.