Elfelejtettél. Távolságod most hézagos.
Kiszakadtak emlékezetemből láncszemeid.
Bőröd színét, mint calvadost, apró kortyokban nyelem el.
Belémégetted csókjaid hegeit. Testembe múló vágy tenyerel.
Járásod meg-megszakad. Apró, gyors lépteid egyike-másika kimarad.
Féllábon áll most a békém, de mint leves, a vers, most úgy kiszalad.
A gáz lejjebb nem vehető.
Elfelejtettél. Érintéseidet tárgyak öröklik.
Egy könyv fedele, egy kávéscsészefül. Jelenlétem benned örökre törlik.
Alakod vágyaim éjjelében még kivehető. Leng, mint a gyertyaláng,
mi végül a memórián nem érvényesül, a szél eloltja, de még egy utolsót ráng.
Szellemjárta labirintus a tudat. Itt-ott függöny libben,
befutja hideg fájdalom a kisszobát. S magukhoz csaló morajok, sóhajok, szavak,
édes suttogás V-alakban száll a fejen át.
Elfelejtettél. Mint leengedett kávé hűlök egyre élvezhetetlenebbé.
Elmúlok benned. Elmúlsz Te bennem, s mint örökös elmúlások
suhanunk máshova megszületni, kezdeni előlről a csodát.
Le kell a bánatot fegyverezni. Keresni új napra új anekdotát.
Keresni, keresni, keresni…
Azt, aki lelkében hordja a keresés indokát.
4 hozzászólás
Kedves Éva!
A versed tartalma igazán megnyerő. Szépen, tiszta magyarsággal, hibátlanul írtad meg. Azt hiszem, a formája miatt inkább nem itt volna a helye, hanem a Prózaverseknél, ami nemrég’ nyitottak meg. Idézetben elküldöm Neked (lehet, hogy tudod is) a rövid meghatározását. Ahogy olvastam, mindjárt arra gondoltam, hogy ez igazán ott állná meg a helyét. Át is teheted oda.
"A prózavers: olyan költői szöveg, amelynek a formája próza (lapszéltől lapszélig terjedő tördelésű), de nagyfokú költői intenzitás jellemzi.
Igazából egy magasztosabb hangvételű próza a prózavers (vagy más néven verses próza; a kettő ugyanaz). Azért inkább vers, mert költői képek vannak benne, de sem rím, sem ritmus nem jellemzi." (Nekem Barackvirág küldte el.)
Tetszik a versed.
Gratulálok hozzá szeretettel: Kata
Szép munka. Nagy gondossággal válogatod meg nagy hatású szavaid. Ha kötözködni akarnék, akkor a gyertya lángjának utolsó „ráng”-ásába próbálnék belekötni. (Libben, lobban, lebben, rebben.) De hát nem akarok.
Gratulálok. a.
Kedves Éva! 🙂
Olyan ez, mint egy szellem járta labirintus…, szavaid szavanként érlelődnek, egymásba kulcsolódnak, én a formához nem értek, de nem is azt keresem. Régi képek, emlékek, talán tényleg szellemek, de Neked sikerült az, ami igen kevés fotósnak, lencsevégre kaptad őket! Gratulálok! Nekem ez most egy térkép, abban a labirintusban!
🙂 Csak emlékek… az átélt érzelmek kísértetei, árnyai, lopakodása a jelenbe…