APE(c)H

Előre kijelentem, nincs bajom az állami szervekkel. Már tudom, hogy a velük szemben tanúsított nagyfokú türelem igen nagy előnyére válik egy könyvelőnek. Mégis el kell mesélnem a mai napom kezdetét, nem vonva le semmiféle tanulságot, csak talán azért, hogy lássátok, kik dolgoznak a köz-ért.
Az előszoba linóleumos padlóján dekoratív sárcsomók jelzik, hogy nem én vagyok az első a mai napon, aki kérésével a kirendeltség igen fiatal és igen agilis hölgy alkalmazottjához járul. Megjelenésem oka: egyik vállalkozónk 97.000,- Ft-os fizetési felszólítást kapott, 2007. évi pótléklista címen. Célom, hogy megtudjam, ez az összeg milyen részösszegekből tevődik össze, hogy tudjuk, mit hová kell befizetni. És végre sorra kerülök. A hölgy egy gyors ajakfényesítést még végrehajt, míg én előadom a fentieket, majd elém tesz egy kérelmet, melyet gyorsan ki is töltök, bár szinte ugyanezekkel a szavakkal megfogalmazott kérelem van már egy nálam. Nem baj, ezen is túl vagyunk.
-És most szeretnék részletes, tételes listát kérni a fenti összegről – mondom minden maradék bájommal.
-A kivonat ára oldalanként 100 Ft – csücsöríti csillogó ajkait a hölgy. Nagy gyanúm van rá, hogy a monitorja igen alkalmas tükörnek is, hiszen egyébként kifogástalan frizurájába itt-ott belekap hibátlanul manikűrözött körmeivel.
-Rendben – mondom – és hány oldal lesz?
-Nem adhatok ki információt, míg nincs leróva az illeték.
-De hölgyem – tátom el számat a csavaros észjáráson – én honnan tudjam, hány oldalas lesz a lista?
-Sajnálom, nem adhatok ki információt.
Miután ész érvekkel próbálom meggyőzni, hogy az általam igen kedvelt barkóba nevű játékhoz most igen kevés affinitást érzek, ráveszi magát, hogy telefonáljon a központba, ahol hogy-hogy nem, engedélyt adnak a titkos információ közlésére.
-Két oldal lesz a kivonat – közli ő kissé ellenséges hangon.
-Köszönöm. Akkor tehát 200 Ft – s kezdtem előszedni a pénztárcámat.
-Az illeték illetékbélyeg formájában lerovandó – sziszegi pattogva a nő.
-Rendben – mosolyom talán csak egy ihletnyit rángatózóbb a kelleténél.
-Nálam nincs. A postán – darálja. A tőmondatok nagy hatást tesznek rám. Ennek a nőnek valami baja van velem.
Mindezzel nem törődve elsétálok a postára, megveszem a 200 Ft-os illetékbélyeget, majd visszasétáltok a kis hivatali szobába. Az ügyfeles még emlékszik rám. Ezt onnan sejtem, hogy békés arcvonásait kissé eltorzítja a lefitymálódott száj, amikor meglát.
-Sikerült?- kérdezi kissé nyávogós hangon, kb. olyan hangnemben, mint amikor gyermekünket faggatjuk bilire szoktatáskor.
-Igen – felelem diadalmasan és átadom a sokat érő kis bélyeget.
-Itt a két oldalas kivonat – nyomja a kezembe a papírokat megadóan. Már az első gyors pillantás után sejtem, hogy itt valami hézag van. Az összeg nincs részletezve, ugyanúgy egyedül árválkodik a lapon, mint eddig.
-De kérem, én tételes listát kértem – hörgésem talán erősebb a kelleténél.
-EZ a tételes lista – sugárzik emelt hangyon a hölgy.
-De ezen nincs részletezve a 97.000 Ft.
-Persze hogy nincs, a hivatal egy összegben könyvelte le. További információ csak személyesen kérhető.
-De akkor miért nem mondta ezt el nekem előbb – bal szemem környékén az izmok lassú rángásba kezdenek – akkor nem mentem volna el illetékbélyegért.
-Mert az illetéket le kell róni, addig nem adhatok ki információt.
Ennél a pontnál csikordul egyet a fogsorom és lelki szemeim előtt megjelenik, hogy esernyőm fém végét a hölgy mellkasába szúrom, majd megnyomom a kinyitó-gombot, amitől ő felkenődik a falra. De a valóságban előkapom legszebb mosolyomat és ezt mondom:
-Köszönöm segítő munkáját!
Erre aztán úgy olvad szét arcán a meglepődés, mint fagyott lócitrom a tavaszi szellőben, és nagyjából olyan képet vág, mintha az esernyős álmodozásom valóra vált volna.
Nekem pedig az jut eszembe, hogy ha többször megköszönnék a munkáját, amit talán néha még meg is érdemelne, a rendszer szigorúan és egyenletesen pörgő kerekei közé talán szorulna egy kis emberség is. És az bizony nem rossz kenőanyag.