Langyos őszi nap, meleg fogadtatás, festmények a falon – meglátogattuk a 96.évében járó festőművészt, Csonka Ernőt.
Az utolsó meleg napok egyikén kerestük fel a 96. évében járó festőművészt a Szombathely belvárosában lévő otthonában. A művész és felesége Gyöngyi kedvesen fogadtak. Mindenütt festmények, tájképek, portrék egy élet munkái. A szellemi frissességét bámulatosan megőrző festőművész szívesen mesélt magáról, elveiről, ars poétikájáról.
A múlt század 20-as éveiben születni kiváltság, ugyanakkor küzdelmekkel teli életutat is jelent.
Csonka Ernő 1921. április 9-én született. Édesapja Csonka István a Városházán díszhajdúként szolgált.
A művészet iránti érdeklődése korán megnyilvánult, már kisgyermekként is örömmel rajzolt.
Tanulmányait a Püspöki iskolában kezdte. Mosolyogva emlékszik vissza arra a történetre, amely a mai napig megmaradt a múltból. A gyerekek házi feladatot kaptak rajzból, ő egy festőpalettát rajzolt, ami remekül sikerült, olyannyira, hogy a tanító nem hitte el, hogy ő festette. Munkáját leértékelte, ahelyett, hogy megbizonyosodott volna oly módon, hogy előtte újra megfesteti.
Az elemi iskola után a Szombathelyi Szent Norbert Premontrei Rendi Gimnázium diákjaként folytatta tanulmányait. Csonka Ernő rendkívül büszke arra, hogy a premontrei gimnáziumban tanulhatott, ahol az oktatás magas színvonalon folyt, jól képzett szerzetes-tanárok foglalkoztak a diákokkal. Radnai Rezső rajztanárára mind a mai napig szeretettel gondol – aki szívvel lélekkel támogatta ifjú tanítványát.
Radnai Rezsőnek rengeteget köszönhetek, ő küldte el az egyik munkámat a Szombathelyen megrendezett országos tehetségkutató versenyre 1934-ben, ahol első díjat nyertem.
Az iskola színvonalát talán jelzi, hogy egy osztályban 72-en kezdtünk az évfolyamon és 52-en végeztük el – mondta Csonka Ernő.
Érettségi után jelentkezett a Premontrei Rendbe.
Szegény családból származom, de a szüleim mindent elkövettek, hogy segítsék a tanulmányaimat. Rajztanár szerettem volna lenni és úgy gondoltam, ehhez a premontrei renden keresztül vezet az út. Akkor még nem tudtam, hogy az éneket, tornát és rajzot civil tanárok tanítják. Nehéz döntés volt, hogy elhagyom a rendet, de vállaltam. Az a fegyelem, amire a rend tanított, kihatott az egész életemre.
Az embernek viselnie kell a sorsát. A rendben eltöltött idő elég volt arra, hogy bebizonyítsa a szerzetes élethez meghívatás is szükséges. A rendben elsajátítottam az önfegyelmet, megnyugvást találtam és olyan ismereteket, amit máshol nem.
Megjárta a hadifogolytábor poklát is.
Kettő és fél évig 1945. április 1. – 1947. június 29-ig voltam hadifogolytáborban.
A táborban is hasznát vettem a rajztudásomnak: portrékat rajzoltam megmaradt fotók hátlapjára, feliratokat készítetem az 1946-os Szovjetunióbeli helyhatósági választásokhoz, papír híján fehérre festett kátránypapír volt a szalagfelirat alapja.
Beszélne a festészeti stílusáról és alkotó tevékenységéről?
Realista festő vagyok, a természet csodálója, azt festem, meg ami érzelmeket kelt bennem.
Egy- egy táj, a gyönyörű színpompájával rendkívüli módon képes megragadni. A Balaton például az ezer arcával folyton rabul ejt. Arra törekszem, hogy a hangulatot adjam vissza. Ezt a hatást másoknak is szeretném megmutatni. Az igazi alkotás létrehoz valami újat. A kép akkor jó, ha közöl valamit.
Minden egyes alkotás az alkotó névjegye, belülről jövő folyamat végeredményeként születik meg a mű.
Arra a kérdése, hogyan dolgozom, tudom mondani, ha kint vagyok a természetben és megragad egy látvány, ha nálam vannak a szükséges eszközök, azonnal elkezdem a festést. Ha másnap megyek vissza, az már nem ugyan az a lehetőség, mert megváltoznak a fényviszonyok, a körülmények és a hangulat sem az előző már. A természet csodálatos inspiráló erő, mindig tálalja a lehetőséget.
Például nincs szebb a vasvári szentkúthoz vezető fasornál, az maga egy katedrális.
A tájképeken kívül festettem szakrális képeket és portrékat is. Amikor az első feleségemet, Mártát elveszítettem, a hitben kerestem és találtam vigaszt. Szakrális témáimban megnyugvást találtam, segített megérteni a megfoghatatlant. Sok képemet elajándékoztam templomoknak, Premontrei gimnáziumomnak, a Máltai szeretetszolgálatnak, és más intézményeknek. Körülbelül 50 – 60 portrét készítettem. Most már nem dolgozok rendszeresen, bár még szeretnék ecsetet fogni, de az már nem mindig fogad szót. A festő azonban szerintem ugyan úgy mint a pap, vagy az orvos, élete végéig festő marad, mert ha nem a kezével, akkor a szemével, szívével fest.
Egy bizonyos kor után az ember számot vet az életével, elégedett azzal, amit elért?
Igen úgy gondolom, mindent megkaptam az élettől, amit csak lehetett. Három szerető igazi társat, Gyöngyi, a mostani feleségem is szerető hű támaszom. Kaptam társadalmi elismerést, sok kiállításom volt, kitüntetéseket kaptam, de mindenekelőtt szeretetet. A szeretet a legfontosabb, nélküle nem lehet teljes életet élni. A természetet még most is nagyon szeretem, csak sajnos egészségi állapotom nem teszi lehetővé, hogy kimozduljak hazulról. Az ország és a világ történései még érdekelnek, rendszeresen követem a híreket.
Nehézségekkel, ugyanakkor örömökkel teli életet vallhat magának Csonka Ernő. A kitartása és a küzdeni akarása, sohasem hagyta el. A művészet nem csupán az önkifejezésben segítette, hanem kapcsolatként szolgál a földi és égi dolgok, embertársai és saját maga között, mind a mai napig.
Kívánunk neki jó egészséget és azt, hogy a későbbi generációk is megértsék és élvezzék a művészetet.
Csonka Ernő élete:
Születési hely: Szombathely
Születési idő: 1921. április 9.
Szülők:
Csonka István polgármesteri személyi díszhajdú
Tóth Mária htb., kalapkészítő
Nős, felesége: Magyarósi Irén Gyöngyi
Iskolái:
Püspöki Általános Iskola
Rákóczi F. u. Általános Iskola
1931-39. Szombathelyi Szent Norbert Premontrei Rendi Gimnázium.
1964.Marxista Egyetem filozófia-esztétika szak, Bp.
Katonaság:
1940-47.sorkatonai szolgálat.
1944-47front, szovjet hadifogság.
Foglalkozás:
1949-51.Nagyszálló Nemzeti Vállalat.
1951-69. Kelet-európai Biztosító. Földműves Szövetkezet
1969-81.Moziüzemi Vállalat Szombathely, Centrum Áruház
Kiállítások:
1948-óta, szerepel kollektív és egyéni kiállításokon
1934-ben Országos Tehetségkutató kiállítás I. díj
1962. megyei pályázat II. díj és Alkotói Szabadság díja.
1995. Tavaszi Szalon közönség díj
Mécs László plakett.
2000.Vas-megye Önkormányzata Szolgálatáért Kulturális tagozata díja
2002.Vas-megye Közgyűlése Elnökének Gróf Batthány Lajos emlékérme.
2004.Szombathely Megyei Jogú Város Kulturális Bizottságának Életmű díja.
2011Vas megye Közgyűlése Elnökének emlékplakettje.
2013.augusztus,20. Nemzeti Ünnepünk alkalmából a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Állami kitüntetés.
Társadalmi tagság:
1993 óta a Jeruzsálemi Szuverén Templomos Lovagrend Magyarországi Priorátusának Commendatora,
a Premontrei Diákszövetség, Rumi Rajki Műpártoló Kör, Művészet és Barátai Kulturális Egyesület tagja.
7 hozzászólás
Kedves Eszti! Nagy érdeklődéssel olvastam írásodat Csonka Ernőről. Megragadott az interjúban elhangzott egyik mondata:"Az igazi alkotás létrehoz valami újat. A kép akkor jó ha közöl valamit" Nagy és igaz gondolatok. Ennél pontosabban, szebben nem lehet meghatározni a művészet lényegét! Örülök, h elolvashattam ezt az interjút! Szeretettel Üdvözöllek: én
Kedves Eszti!
Mondhatom, hogy szinte teljes körűen bemutattad Csonka Ernőt, mint művészt, és mint embert.
Igazán szép méltatása egy hosszú, és szorgalmas életnek.
Judit
Köszönöm szépen, kedves Judit! 🙂
Kedves Eszter!
Köszönöm, hogy a művészre irányítottad a figyelmünket. Eddig nem is tudtam róla, most már igen, nagy örömömre. Rákerestem a képeire, és tetszenek!
Ylen
Köszönöm, kedves Ylen 🙂
Kedves Esztike!
Nagyszerű írást olvasni élvezet. Érdekes, tartalmas életet örökítettél meg a tolladdal. Egy emberét, aki hosszú élete éveit tartalommal töltötte meg. Élete neki is, már egy történelem, annyi idő alatt sok jóban, szépben, de rémségekben is kivehette részét. Átélte a második világháborút, és a kommunizmus rémségeit. Az, hogy fogsága alatt festett, sokat jelenthetett.
Mondhatom, hogy élvezettel olvastam soraidat.
Szeretettel: Kata
Örülök, hogy elolvastad, kedves Kata! 🙂