Jelzem: az alábbiakban leírtak, nem egy beteges képzelet szüleményei. Valóságképekre épül. Viszont, – a káros sztereotípiákat elkerülendő – tudatosan nem fogom megnevezni a szereplők nemzetiségét. Véleményem szerint – ha nem is találkoztam velük – biztosan vannak könnyelmű skótok és rendetlen németek, ahogyan precíz olaszok vagy spanyolok. Még a bohém skandinávok létezését sem zárom ki.
Szilárd véleményem, hogy a Lajtától nyugatra ( örökölt „vasfüggöny szindrómánk”) élők többségükben nem éppen előnyös megvilágításban látnak és kezelnek minket. Ez a „nyugati dölyf”, a németségen belül is érezhető ( Lásd: a Go go Trabi című német filmet1991).
Utólagos félreértések elkerülése végett, büntetőjogi felelőségem tudatában kijelentem, hogy ezen soraimat, nem a jelenlegi kormány megbízásából vetem pappírra. Gondolataimat empirikus alapokra építettem. Véleményem kinyilvánítására feljogosítottak közel- és távoli múltbéli emlékeim, amelyek szerint alkalmam volt látni az érem mindkét oldalát. A harmadikon pedig pont most gondolkodom.
A keleti rendszerváltásokat követően, a tapasztalt nyugati polgár a saját életterében, már messziről kiszúrta az ámuldozva lődörgő szocreál felebarátját. Ez nem kimondottan a KGST öltözködést ellensúlyozó „agyonfarmerezett” viseletnek volt köszönhető, hanem a különböző társadalmi talajon tenyésztett viselkedési kultúrának. Ha postán, bankban vagy pénzváltónál Uram bocsá’ nem vettük észre a várakozásra jelölt vonalat, egyből ránk szóltak,hogy közvetlenül a pénztárnál várakozó tarkójára ne lihegjük a keleti levegőt. Hol megértően, hol lenézően, hol durván. ( nem kívánt törlendő!) Ránk szóltak (jogosan!), ha az utcán eldobtuk a csikket, vagy a pappír fecnit, cukorkák vagy cigik csomagolását stb. De ettől még jóval több Káin-bélyeget hurcoltunk.
Nyugati felebarátjaink akkor is jogosan fanyalogtak, ha bármikor keletre jöttek. Szemetes utcák, (napjainkban is, lásd hétvégeken a Nyugati teret) és parkok látványa, a gazdik által fel nem szedett kutyagumi láttán, talán elő tőr belőlük a felsőbbrendűség érzése.
Nyaranta, a kilencedik kerületi Ráday utca, a Kálvin tértől kezdődően, úgymond”vígalmi negyed”-nek számít. Paradicsom a szórakozni vágyó turista számára. Húsz éve, e kőrnyéken csak két jelentősebb vendéglátó hellyel számolhattunk. Volt a jó söréről híres Berlin és a Vörös Postakocsi ( hommage á Krúdy), na és egy Kókusz névre hallgató bicskadobáló-köpködő. Napjainkban már megszámlálhatatlan a teraszos vendéglők száma.
A Ráday elején, az újnak mondható szálloda előtt, a késő esti órákban rosszlányok szólítják le a magányos külföldit. A lány, aki nem kél el, az ráfanyalodik a későn túlórából hazaszédelgő, hűséges családapákra.
Errefele, a művelt Nyugat fiai és lányai ,sokszor keletiesen tombolják át az éjszakát. Másnap, a közmunkára fogott hazai alig-bűnözők szedik és takarítják a duhajkodások nyomait.
Szombat hajnal. A Markusovszky tér parkjában, az elkerített CICA névre hallgató gyerekjátszótéren, két húsz év körüli nyugati nyelvet beszélő ifjú élvezkedik. Hintáznak, hason leereszkednek a csúszdán, miközben nyugatiul üvöltözve háttérzajt biztosítanak a közelgő napfelkeltének. Lehet hogy bevannak drogozva,talán részegek,vagy mindkettő. Hangoskodva átugorják a játszótér egyméteres kerítését és belekötnek a pórázon vezetett kutyámba. A pumi rájuk csodálkozik, fojtottan pufog, nem cirkuszol. Vajon tudja magáról hogy ő is kelet-európai?
Az ifjak hírtelen eltűnnek. Egy idő után kisétálok a Rádayra. A hajnali utca szinte üres. A szemetet már eltakarították. Két-három üres teraszt, egy biztonsági őriz. Feltűnik az előbbi két ifi ember. Hangoskodnak és nagyon formában vannak. Közelítenek. Sorra döntögetik a teraszok mobil kordonjait. A kutyám morogni kezd. Az álmos biztonsági csak most fogja fel, mi is történik. Zavartan pislog. Látható hogy nem tudja, mi tévő legyen…
4 hozzászólás
Kedves Jenő!
Egyetértőleg bólogattam miközben az írásodat olvastam, néhol el is mosolyodtam, de a mosoly nem a témának szólt, hanem a Te megközelítésednek.
Ez a budapesti üdvözlet – véleményem szerint – bármelyik nagyvárosunkról íródhatott volna, sőt talán még a kisebbekről is.
Én képes vagyok hazahozni a szemetet, ha útközben nem találok olyan szemetest, amibe még belefér a dolog, amit ki kell dobnom. Iszonyúan bántja a szememet a szemét /és a szemét módra viselkedő emberek/, nem is rajongok azért, hogy gyakran kell Budapestre mennem. Mindig megkönnyebbülök, amikor elhagyhatom a várost, ami az én szememben nem szép, hanem mocskos, zajos, lepukkant, büdös.
Na és az emberek… Még azokat a szabályokat sem tartják be amik őket védik, azokra meg pláne fütyülnek, amik élhetőbbé, kellemesebbé tennék mindenki életét. /Az övékét is!/
A külföldiek közül én még csak fiatal férfiakat láttam magukról megfeledkezve tombolni, ők a fiatal férfi szindrómában szenvednek, /folyt./
/folyt./
impulzívak, agresszívak, fokozottan kockázat vállalók. Más szavakkal tombol bennük a tesztoszteron, nem férnek a bőrükbe, és nem törődnek a cselekedeteik következményeivel. Pláne ha falkában vannak /két fő már falkának számít/. Azonban ez nem budapesti sajátosság, ezt Párizsban ugyanúgy megtalálod, mint egy görög fürdőhelyen, vagy nagyvárosban. Ha külföldön vannak, ott még jobban "elengedik" magukat.
Egyetlen helyen: Cipruson nem találkoztam ilyen viselkedéssel. /Kb tíz éve jártam ott, azóta nem tudom mi változott./ Ott olyan híre van /volt?/a rendőrségnek, hogy senkinek eszébe se jutott az állatkodás, vagy a lopás. Gyorsak, ügyesek, mindenütt ott vannak, és úgy elverték /külsérelmi nyomok nélkül mesterien/ akik nem fértek a bőrükbe, hogy utána alig tudtak lábra állni, és csak később derült ki /amikor már a szigetet elhagyták/, hogy még milyen maradandó károsodást kaptak a veréssel. Nem tudom, hogy valóban így volt-e, de ilyen híre volt akkor az /folyt./
/folyt./
az ottani rendőrségnek. Már a hír is elég volt, hogy meg se kíséreljenek összeütközni a rendőrökkel. Na és a jelenlét! Larnakkában este minden második utca sarkán ott állt a fekete rendőrségi terepjáró, amiben nem aludtak a rendőrök, és nem furikáztak össze-vissza, hanem vártak és figyeltek. Ha bajod volt, tudtad, hogy csak hangosan kell kiáltanod, és már ott is teremnek, vagy csak egy kicsit kell menned, és ha azon az utcasarkon nem is, de a következőn biztosan megtalálod őket.
Budapesten ki üvölthetnéd a lelked, senki nem jönne a segítségedre, és rendőrt sem találni az utcákon. Nem csoda, hogy úgy, sőt még úgyabbul viselkednek, ahogyan leírtad.
Judit
Kedves Judit!
Örömmel vettem tudomásul a már 10 hónapja feltöltött írásomhoz valaki hozzászólt és főleg Te, akinek a véleménye számomra mindig megtiszteltetés. Nem töröltem le – annak ellenére hogy hónapokig senki sem kommentálta- mert ez egy ősznte véleményem és tapasztalatokra épül. Nem vagyok budapesti,sőt még magyarországi sem,de huszonöt éve itt érzem magam itthon.Egy időben idegenvezetőként is dolgoztam és szeretem ezt a várost. Így törvényszerű hogy aggódom érte.Máskor is láttam az ifjuságot "kibontakozni", úgyhogy egyet értek veled. Sajnos Cipruson még nem voltam, mind azon túl hogy Görögországot és a görögöket imádom. Igen. Tudom Ciprus nem Görögország, de tervezem hogy oda is elmenjek.1974- ben a Makariosz érsek puccsát követően, egy idegen ország hadseregében Ciprusi bevetésre vártunk.Hál' Istennek nem került rá sor.Pussz.Jenő