A legszebb hely

A napokban beszélgettünk a nyaralásról veled, miközben a ragyogó zöld fák alatt sétáltunk, és körülöttünk hőségbe fulladt a város. Szóba kerültek azok a helyek, ahol jártunk, hogy ott milyen szép kék a tenger, emitt mennyire csodásak a hegyek.
Akkor, váratlanul megkérdezted, hogy mi a kedvenc helyem. Furcsán néztem rád.
Az nem lehet, hogy még nem tudod! Csodálkoztam, te a fejedet ráztad.
Pedig biztos, egészen biztos, hogy már rengetegszer meséltem róla. Mosolyogtam, mikor tanácstalanul néztél. Mivel továbbra sem jutott eszedbe, vállat vontam, és elszólítottalak, hogy tippelj!
Repkedtek a nevek. kicsit meg is lepődtem, hogy abból a sok helyből, ahol megfordultam, te mennyit megjegyeztél. De persze pont azt az egy igazán fontosat nem.
Mindegyikre csak a fejem ráztam, te meg egyre többet töprengtél két név között. Aztán feladtad. Alig hittem, hogy nem jöttél rá.
Többet nem került ez szóba aznap, de láttam rajtad, mikor elbúcsúztunk, hogy még mindig ezen töröd a fejed. Önérztes férfi lévén még az ilyen apró kudarcot is nehezen viseled.
Elhatároztam hát, hogy fellebbentem a fátylat a titokról. A helyről, amit úgy szeretek, amit igazán szépnek és értékesnek tartok, és ahol jobban érzem magam, mint bárhol máshol.
Ahol minden nyaramat töltöm, egészen kicsi baba korom óta, ahol annyi rokonom él, ahol a kedvenc erdőm kapaszkodik a domboldalban, és ahol olyan jó a forró napok estéin megmártózni a színeváltó tóban. Ahol még a nap is máshogy süt rám.
Még mindig nem jöttél rá,
Hát ez hihetetlen! Az nem lehet, hogy nem meséltem róla, az ki van zárva! Pont erre az egy, újra meg újra feltűnő névre nem emlékeznél? Vagy talán.. tényleg nem említettem, csak futólag?
Akkor most bepótolom.
A körülbelül ötszáz lelkes falucska neve: Ábrahámhegy. Ebből még nem tudtál meg sokat, ugye? De látom, valami már dereng.
Annak idején, mikor apu udvarolni utazott anyuhoz, és jegyet vett a balassagyarmati vasúti pénztárnál, a pénztárosnő nem hitte el neki, hogy a mondot település a magyar tenger partján fekszik. Mert nincs benne a nevében, hogy: Balaton.
Pedig bizony, az én falum nagyon is a gyönyörű Balaton északi partján található, már jó néhány évszázada, nem messze a Badacsonytól.
Ha csak áthajtasz rajta a 71-es úton, vagy a vonatból nézed, nem látsz sokat belőle. Az igazán érdekes dolgok beljebb vannak, az ábrahámi és a révfülöpi "hegy" közötti patakvölgyben. Be kell kanyarodnod a Muskátli vendéglő mellett, vagy leszállnod a vonatról, és egyenesen felballagni a vendéglő mellett, hogy bármit is láss a falu igazi arcából.
Ez a Patak utca. Patakot ugyan még nem látsz, de ott van az bal kéz felé, a kertek alatt csobog. Ahogy itt sétálsz, kicsit megérted már, hogy miért vezettelek be ide, ugye?
Nekem persze egészen más ez a falu, hiszen itt élek, ha csak tehetem, ismerem a rétek minden fűszálát, a kutyákat, a szőlőtőkéket, a tölgyeseket, a tyúkokat az udvarokon…
Neked lehet, hogy elsőre nem tűnik olyan különlegesnek. Ez is csak egy a Balaton körüli kis falvak közül, amik a turizmusból élnek.
Igen ám! De sehol máshol nem találsz a patakparton Lacus Pelso névre hallgató pizzériát, kovácsoltvas kerítéssel, Bernáth Aurél Galériát egy gyönyörű, harmincas évekbeli villában, szecessziós postaépületet, Árpádkori kápolnát, egy római őrtorony romjait, és olyan házakat, melyeknek vörös homokkő talapzatát nagyapám faragta a saját kezével -egy helyen.
Kezded érezni, ugye? Ahogy végigsétálsz a Patak utcán, valami kezd megérinteni. Itt mások az emberek, a fények, a hangok, az álmok, a fák, a hangok. Benne van a levegőben.
Elérsz egy hidat, végre látod a patakot. Úgy anyakönyvezték, mint Burnót-patak, de mi csak Öregsáncnak becézzük. Közvetlenül a híd előtt jobbra vezet egy kis utca, indulj el azon. Vigyázz, keskeny az út nagyon, ha szembejön egy autó, kerítéstalapzatra kell állnod, hogy elférjetek. Itt tanultam biciklizni.
Szőlök, házak, megint szőlők két oldalt, szemben felmagaslik egy kis, háromszög alakú kősziget, az út teljesen körbeveszi. tetején időkoptatta kőkereszt a szelíden bólogató virágok között.
Ez a Mohos-kereszt. Anyukám született Mohos-lány. A kis kertet a kereszt mellett én szoktam gyomlálni.
Ha jobbre fordulsz, elérsz végre a mi utcánkba, Fenyves utca a neve, habár összesen kát fenyőfa áll benne. Rögtön a kereszt mögött viszont a nyírfám – nyurgán, fehéren – integet neked, és ha továbbmész, hamar elérsz a házunkhoz.
Jobbra másodunokatestvéreim gazdasága, jobbra a nyírfám mögött üres mező, unokatestvéreim földje, aztán egy szőlő.
Állj csak meg, itt is vagy! A baloldali szőlő mellett földút indul fölfelé, tessák, ez már a mi utunk, a végén talán már a házunkat is látod a fák között. Fordulj be, és indulj el fölfelé.
Ne ijedj meg, az a hatalmas szőlőtábla, amit jobbra látsz, nem a miénk. Csak az út baloldalán, a göcsörtös, imádott barack és mandulafáim, utánuk anyu virágokkal teleültetett zöldségeskertje.
Igen, ez a két nem túl vonzó betonoszlop, az egyiken az 57-es szám, ez mind a kapunk. Kétoldalt anyu viruló, színpompás virágoskertje, előtted pedig a több, mint száz éves öreg diófánk árnyékában a fehér, verandás ház, a kiégett füvű udvar, a mély kút, a fáim, melyeknek minden ágát ismerm, hiszen megmásztam már százszor mindet.
Hát itt vagy végre! Elédszaladok, kapok egy hosszú csókot, és az arcodon látom, hogy igazán ég mindig nem érted, mit szeretek ebben a faluban annyira.
Ülj le itt averandán, mindjárt hozok inni valami hűsítőt, szörnyű meleg van. Most csak én vagyok itthon, a családom Pécsen.
Azt kérdezed, mit csinálok én itt egyedül, egy ekkora házban, hiszen azt elsőre is látod, hogy az emeltes, hátra hossza elnyúló épületben legalább négy szoba van, plusz a konyha, a fürdő, a pince…
Már megint Számolsz! Szemrehányóan szólok rád, mikor visszajövök a pinvehideg forrásvízzel, nem vicc, igazi, forrásvízzel. Miután két pohárral is megiszol belőle, megígérem, hogy majd körbeveztelek a házon.
Faggatnál, már ajkadon a szó, mikor meglepve észleled, hogy a bokád magasságában valami mozog. lepillantva egy kicsi, barna rigó kíváncsi fekete gombszemének pillantásával találkozol. Tőled fél karnyújtásnyira ugrál a porban.
Felnevetek értetlen arcod láttán, talán sose láttál ilyen közelről rigót. Ő Böbe, a házimadár, magyarázom. Itt lakik, itt eszik, még mikor gyomlálni megyek a kiskertbe, vagy felmászom az egyik fára, akkor is követ.
És ez csak az egyik ilyen apróság. A hátsó kertben őzek jának minden hajnalban, a padláson pelék kergetőznek, a raktárszoba oszlopára rozsdafarkúak fészkeltek, sünök kocognak a bokraink alatt… De hát falun vagyunk, öt percre van az erdő, engem ez már nem lep meg.
De majd megmutatom, milyen lélegzetállító a kilátás nagybátyámék házától, amikor egy hosszú, szőlők keretezte forró kaptató után felérsz a nagy diófájuk árnyékába, ahol elképesztő lelkesedéssel és intenzitással virágzik évente háromszor a vérvörös rózsalugas. Ott fönt, mikor párába veszik az aranyosan csillámló Balaton túlpartja, kicsit úgy érzi az ember, a kaptatótól dörömbölő szívvel, hogy övé a végtelen. És figyelheted majd, hogy a tó mindig mennyire más, pikkelyszürke, vagy éppen folyékony aranyként, ezüstként, rézként és metsző zöld üvegként hullámzik, esetleg a nyári ég kápráztató kékjét tükrözi vissza, vagy vihar csapkodta hullámai fenyegető szürkészöld, haragos barnássárga színt öltenek.
Majd elviszlek az erdő aljába, ahol még a levegő íze is más, száraz fű és borókák tűleveleinek erős illata, kakukkfű és ősöreg tölgyfák, agyaggá málló vörös sziklák érzete tölt el, tücskök és szöcskék fáradhatatlanul ciripelnek, a távolban mesebeli kék hegyek magasodnak fel, mintha kiléptél volna ebből a világból.
Majd megmutatom a mi kápolnánkat, a szőlőnk végében, és ha nagyon szépen megkérsz, meghúzhatod a harangot. De csak egyszer, nem is arra való, régen tűzjelzésre használták, mert a tornyából belátni az egész falut.
És átsétálunk a túlsó hegyre, az Árpádkori templomhoz, ami mellett a haragosszöld bukszusbokrok között százados sírkeresztek hevernek félig a földbe süppedve. Ennek a kápolnának az alapja eredetileg egy római őrtorony volt.
Tényleg! Felmegyünk majd a házunktól nem messze levő mélyútra is, aminek a helyén valaha szintén egy őrtorony állt, aztán felgyújtották, földig rombolták, és azt az utat a mai napig valami kísérteties hangulat hatja át. Ha csöndben leszel, hallahtod majd, hogy ott teljes a némaság, még a madarak se csiripelnek, messze elkerülik a környékét.
Elkísérsz majd a "kisértetházhoz" is, gyerekkori félelmeim tárgyához. ma már csak egy leomlott tetejű ház, elvadult kerttel, de azért még mindig nem sz-ívesen mennék oda éjszaka, egyedül.
Nevetek. Azt mondod, te bizony szívesen kimennél oda, sőt, ott is éjszakáznál!
Férfiak! Szememet forgatva értő pillantást váltok Böbével, mire te kezdesz el kacagni.
Ha már kicsit kipihented magadat, a strandra is lemehetünk persze. Vagy a pincét is megmutathatom, hozhatok föl bort, a mi fehérünkből, vagy nagybátyám vöröséből.
Felugrasz, hogy ugyan már,nme azért jöttél, hogy kiszolgáljalak! Visszaültetlek, és rád mosolygok. Ez hozzátartozik a helyi vendégszeretethez. Akármelyik szőlősgazdához is tévedsz eb véletlenül, biztos, hogy ismeretlenül is megkínál a borával, mégha csak vizet is kértél.
Elgondolkodva körbenézel, szemedben éledni kezd az értés. Remélem, érzed és érted végre kicsit, hogy miért szeretem ezt a falut annyira.
Mert ismerem. Mert itthon vagyok, Mert ide tartozom.