Boldogult gyerekkoromban mindig vonattal mentünk a Balatonra, és a székesfehérvári állomás közelében nagymama megmutatta a méretes kupolát: Ott van eltemetve Kaszap István. Egyfajta rituálé volt ez, én meg beleborzongtam a szörnyű gondolatba – ebben az óriási kupolában temették el szegényt.
Quidquid latet, apparebit. Ajtók feltárulnak, titkok lelepleződnek, azóta tudom, hogy az óriási kupola a Prohászka Ottó emléktemplom fölé borul, és a szegény Kaszap Istvánt nem itt, hanem egy fülkében temették el, a templom déli oldalában. Másodszorra, mert a sóstói temetőből hozták ide a hamvakat. A hívek kis márványtáblákkal aggatják körül: Hálából! Köszönöm! feliratokkal, mert Kaszap István csodatevő szent, ha nem is hivatalosan. Ereklyéi mindenféle lehetetlen betegséget meggyógyítanak. Nálunk afféle házi szent volt, de nem sokat tudtunk róla. Jezsuita szerzetes akart lenni, meghalt nagyon fiatalon; ennyi volt a tudomány.
A nagymamám a templomnak még a közelében is rosszul érezte magét, gyűlölt mindent, ami az egyházzal, klérussal, oltárokkal és csuhákkal kapcsolatos, és nem rejtette véka alá a véleményét. Tizenévesen osztrák klarissza apácáknál tanult, kis híján ott is maradt köztük, és fokozatosan jutott el az abszolút tagadáshoz. Magától nem mondta, én még túl kicsi voltam ahhoz, hogy megkérdezzem, de azt gyanítom, a 30-as évek elején pattant el a húr, amikor a tizennyolc éves fia meghalt egy vízi balesetben. A fiúk a Dunában úszkáltak, és versenyeztek, ki ugrik messzebbre. Dodóka azt találta ki, úszik néhány tempót a víz alatt, és akkor egyértelműen ő lesz a győztes. A barátja nem figyelt oda, vagy mit tudom én, mire gondolt, amikor egyenesen ráugrott a nyakszirtjére. Isten megengedte ezt a szörnyűséget, nem gyógyította meg Dodókát, akkor nincs is, vagy nagyon gonosz, és büntetést érdemel. Hogyan lehet megbüntetni a Mindenhatót? Hát úgy, hogy nem megyek el a templomába. Éljen meg ezentúl nélkülem.
Mire én megszülettem, nagymama már összeveszett minden pappal és szentfazékkal, még az iskolában is, ahol tanított, pedig ez a háború előtt/alatt nem volt veszélytelen vállalkozás.
Akkor mégis, hogyan került szegény Kaszap István a képbe?
Nagy baj történt, megvakult a nagymamám második fia, az én nagybátyám. Ezt a Gyurit nem igazán szerette, részben mert meg mert foganni, pedig ő már nem akart kínlódni egy újabb csecsemővel, részben mert a gyerek a válás után is találkozgatott az apjával, sőt elfogadta tőle a csokoládét. Van egy olyan érzésem, hogy a zsebpénzt is. A leselejtezett férj maga volt az eleven ördög, Gyuri pedig a család fekete báránya, aki mindig csinált valami rettenetes dolgot – egyszer még hollót is tartott a saját lakásában, ami hallatlan vakmerőség. És nem vette feleségül a szeretőjét, bár ha elvette volna, akkor lett volna igazán haddelhadd. De mindegy, ez a fiú szinte máról holnapra megvakult, és az orvosok nem tudtak vele mit kezdeni.
Ahogy az lenni szokott, az orvosok után jöttek a kuruzslók és a javasasszonyok, és a bajban az ember könnyen lemond az elveiről. Valaki azt tanácsolta, itt nem segít más, mint Kaszap István ereklyéje. Minő véletlen, éppen volt nála egy darabka az ingjéből vagy a lepedőjéből, egy kevéske fehér vászon. Tegyék ezt a Gyuri párnája alá; imádkozni se kell, mert a drága szent magától is tudja, hogy mit kívánnak tőle. Nagymama megvásárolta az ereklyét, biztosan hosszabb habozás után, mert az volt a filozófiája, hogy a pénznek otthon, a párnacihában van a helye. És a szegény, drága szentnek életében nem volt annyi ingje, mint amennyit most darabonként kiárusítanak. Lényeg, hogy az ereklye bekerült a párna alá, és Gyuri hamarosan meggyógyult, szemüveg nélkül olvasta az apró betűket.
Nem ismerem a csodák mechanizmusát, és elhamarkodott következtetést sem szeretnék levonni. Nem akarom elhinni, de muszáj, mert így történt. Fogjuk rá, hogy véletlen volt. De mi más lenne a véletlen, mint a természetnek az a tréfája, amelynek az oka nem ismeretes?
Sajnos az ereklye elveszett az idők viharában, pedig vagy harminc évvel később Gyuri ismét megvakult, ezúttal végérvényesen.
Kaszap István sírja őrzi a titkot, vagy a nagy, sárga emléktemplom, amelyhez soha nem készült el a tervezett campanile – talán jobb is, mert a tervrajzokon pontosan olyan, mint egy minaret.