Válladra hajtom a fejemet. Nézem a kezedet. Nem a püffedt, májfoltos bőrű kézfejet látom, hanem a virtuózan operáló, ájulatba simogató ujjakat.
Arra gondolok, hogy mindig erre a nyugalomra vágytam. Erre a csendes üldögélésre, ami már nem ad pihenést, nem ad csendet, nem ad meghittséget.
Mindig arra vágytam, hogy csak az enyém légy. De te közkincs voltál. Mindenkit elbájoltál, mindenki kapott belőled. Soha nem tettem szóvá, hogy sértenek az ágyadba kerülők gúnyos pillantásai. Egyszer, csak egyszer engedtem el magam, amikor – akkori – legújabb hódításod a szobádból kilépve végigmért. Annyit mondtam, hogy: a felesége én vagyok, maga csak a szeretője. A „csak”-ot jól megnyomtam. Soha nem felejtem el megalázott arcát. Azóta nem szóltam senkinek. Az én keresztem az enyém – gondoltam, és némán vártam. Mert szerettelek. Rajongva szerettelek akkor is, amikor éjszaka jöttél haza, és laza eleganciával vetetted oda: elhúzódott a műtét. Mintha nem ugyanannak a kórháznak az orvosa lettem volna én is, nem tudtam volna utána nézni a dolognak. Soha nem tettem. Csak szerettelek. Szerettem kamaszos képedet, amikor századszor kértél bocsánatot, és ígérted meg, hogy soha többé. Megígérted, pedig az újabb telefonszám már a zsebedben volt.
Nem szóltam, csak vártam, és álmodoztam, hogy ha megöregszünk, együtt fogunk üldögélni. Beszélgetünk, és hallgatunk.
Megöregedtünk. Ha megtámasztom a hátadat, képes vagy még ülni. Melléd ülök, és hallgatok. Beszélni már nem tudsz. Már gondolataid sincsenek. Az Alzheimer kór mindent kiradírozott az agyadból. De itt vagy velem, a válladra hajtom a fejemet, és hallgatunk. Majdnem úgy, ahogy elterveztem.
Majdnem.
6 hozzászólás
Fáradtságról, elmúlásról írsz, mégis hihetetlen erő, élet és szeretet sugárzik belőle. Engem nagyon megfogott.
Döbbenetes!
Néhány sorban ezer év szenvedés, és szenvedély. Erre csak egy tiszta szívből szerető nő képes! Hősöd előtt le a kalappal! Írásod előtt úgyszintén!
A félpercesek koronázatlan királynője lettél a szememben, illetve én már megkoronáztalak. Mennyi érzést, mennyi emberi tulajdonságot, mennyi drámát tudsz bemutatni néhány sorban. Remek! Gratulálok! Ami szerintem emeli írásod értékét, hogy nem is túloztál benne. Az írásodban foglalt ragaszkodásra, szeretetre sok nő képes. Te viszont nagyon meg tudtad fogni, leírni a lényegét.
(Nem kaptam még meg a papírzsepi csomagot, pedig miattad már a tizedik százcsomagost használom el)
Üdv.
Szia!
Szeretetből, kitartásból ötösre vizsgázott a főhősöd. Megkapta ugyan a férjét, végleg az övé lett, de milyen áron? Az utolsó két mondatod is erre utal. Nagyon jó írás.
Szeretettel: Rozália
Csak a léyeget! Gratulálok.
Lényeget – természetesen.
Kedves Matyi!
Igazán mély tartalom röpke fél oldalon! Tény, hogy a legtöbb nő nem tudná így szeretni, ilyen ragaszkodással azt a férfit, aki fűvel-fával csalta… Én legalábbis tutira otthagytam volna, ha nem is az első, de a harmadik félrelépés után:) És ennek semmi köze a szerelemhez… Jó írás, tetszett!
Üdv: Borostyán