Gyönyörű volt.
Szárnyait hol összecsukta, hol szétterítette.
Összecsukott állapotban olyan volt, mint egy csepp kávé. Csak kicsit nagyobb. A szétterített szárnyak is barnák voltak. A sárga foltok úgy tündököltek rajt, mint két apró nap. A hímpor selymessé, bársonyossá, simogatni valóvá tette.
Gyönyörű volt.
Élvezte a tavaszi napsugarak langyos kényeztetését.
Lehet, hogy a madarak udvarló énekét is hallgatta, lehet, hogy azt gondolta, másoknak udvarolni, – ez alantas, ez távol áll tőlem. Nekem udvaroljanak!
Lehet, hogy elmerült az önimádatban.
Megtehette, gyönyörű volt.
Talán ezért nem vette észre a feléje sunnyogó macskát.
A zöld szemekben rideg fény villant, a mancs lecsapott. A gyilkos elégedetten szemlélte a kávébarna szárnyak darabjait.
Így nem vette észre a feje felé repülő papucsot.
1 hozzászólás
Tetszik ez az egyszerű kigúnyolása a halálnak. Valahogy én így értelmeztem.
A tündököltek rajt" már nem ennyire volt megnyerő.