Kalandok Schipluidenbe ( Amszterdam melletti kis falu)

Tizenegy órás repülő és autóút után fáradtan, de megérkeztünk a szálláshelyünkre Schipluidenbe egy nagy biófarmra. Már koromsötét volt, csak az út melletti lámpások és a macskák szeme világított. Zuhanyozás után úgy bedőltünk az ágyba, mint egy krumplis zsák egy édes kis apartmanban.

Alig pirkadt éktelen kakaskukorékolásra ébredtünk, a kakasok és a törpekakasok kitettek magukért. Bár alig bírtuk nyitvatartani a szemünket ez a szokatlan zaj felvillanyozott. Követelte a többi jószág is a reggelijét.

A tehenek bőgtek, na nem, azért mert nem volt kalap a fejükön.
A birkák mindenkit… beeee… akartak venni a csapatukba, a kecskék… mekkkk… voltak sértődve, hogy nem ők kaptak először.
Nos mi is lezuhanyoztunk és megreggeliztünk, hogy minél előbb körbe járhassuk a gazdaságot.

Egy csoda fogadott, amerre szem ellátott gyönyörű zöld, dús fű talán a kalandozó magyarok láttak ilyent, amikor leszánkóztak a Kárpátokból a Kárpát medencébe.
Mindjárt az apartman előtt törpetyúkok és az egy szál törpekakas vigyázta az erkölcsüket.
Hirtelen előkocogott egy szó szerinti dagadt, kövér disznó!…

Vietnámi fajta, csüngőhasú a rövid lábai nem is látszódtak a hája alól, valahogy csúszva-mászva közlekedett.
El is határoztam rögtön, hogy figyelek az étkezésemre, mert látványnak is borzalmas volt ez a szerencsétlen jószág.
Tovább sétálva nyulacskák ketrece tűnt elénk.
Édes kis jószágok fekete és barna orruk vidáman mozgott, ahogy ránk néztek.
A zöld határt ellepte a fekete és barna tarka tehenek sokasága… Csak a lila Milka tehenet nem lehetett látni… Errébb birkák kövér hada. A dús fűtől minden jószág olyan dagadt volt, hogy disznóként elment volna…
Közelükbe merészkedtem, hogy fotókat készítsek, s mivel csatorna van mindenütt, kis híján belecsúsztam a vízbe…
Pedig nem hal a csillagjegyem, hogy szeressem a vizet, csak a zuhany vizét vagyok képes elviselni.
Tovább sétálva kecskék sokasága, idősebb és fiatal kis kecskék édes pici szarvacskákkal, igencsak megnyerték a tetszésünket.
Ahogy indultunk tovább hirtelen egy ütést éreztem az alsó fertályomon az anyakecske nekem rontott, féltve a kis kecskéit.
A lendülettől hasra estem, szerencsétlenségemre az éjjel esett és pont egy nagy pocsolya közepébe.
Ilyet csak a „Kozel" sör hirdetésében lehet látni, nem gondoltam arra, hogy valaha velem is megtörténik…
Visszafordultam, hogy lezuhanyozzak, mielőtt a többiek is felébrednek és meglátnak ilyen állapotban és mielőtt rám szárad a sár és bezárnak a csüngőhasú mellé…
A tisztálkodás után újra kalandozni indultam.

A tehenészet igazi automatikával vezérelt épülete teljesen elkápráztatott…
A tehenek sorban álltak egyesével, amikor a kapu elé értek kinyílott a kar, beengedte, majd a hátsó kar bezárta a boxba. A fejőgép rácuppant a mellére és közben enni kapott még lecsapolták a tejecskét.
Így ment ez sorban végig…
De voltak intelligens „Riskák" akik tanulva az emberektől, újra beálltak a sorba, hogy kapjanak enni…
Az automatikát bizony nem tudták kijátszani, mert a fülükben lévő csippeket leolvasva érzékelte, hogy e cseles „Riskák" már jártak ott. Szépen beengedte a boxba, majd a csapókar segítségével kitessékelte a falánk jószágot… Nagyon tetszett ez a mozzanat, de „Riskánk"… búúúú-san adta hírül, hogy nem sikerült a csel.
Folyt. köv.