Letti már a pólyás korában is szépséges volt. Az anyja meggyőződése szerint, azért, mert a testéből táplálta, nem kellett tápszerre költenie, mert kellő mennyiségben csorgott a kiváló minőségű, zsíros tej Letti ajkai közé a megfelelő helyről. A mama megtanította Letti anyjának, hogy a takarékosság erény, minél jobban csinálja és többet gyakorolja, annál előbbre fog jutni. A nő szót is fogadott, semmi feleslegesre nem fecsérelte, a megszerzett keresetét. Emlékszik rá, hogy felsős diákként a nagyi falujában a téeszcsében dolgozott. Az asszonyok által leszedett uborkát cipelte, súlyos vödrökben, egy nagy gyűjtőkupacba a sorok közé. Az izzadtsággal megszerzett bérből megvehette első farmernadrágját és egy divatos twist pulóverra is futotta. Tudta, mi a munka, ismerte a pénz értékét. Ezért örült annyira, hogy bőséggel volt teje. Nemhogy Lettinek, de még eladásra is tudott termelni. Büszkén csúsztatta be a külön keresetét egy hasas duntszosüvegbe, amit a konyhaszekrény felső polcán tartott, a nagyitól örökölt, ritkán használt, levesestál mögött. A tej hatására, vagy sem, a baba gyorsan fejlődött, hamar talpra állt, először még imbolyogva, mint az újszülött kiscsikó, aztán kis idő múlva, el is indult. Piros szandálján, a hófehér, fodros pillangók vele együtt keltek útra. Nem volt olcsó a csinos lábbeli, anyja soha nem sajnálta rá a pénzt. Cipőből nem tűrt használtat a gyermeke számára, inkább megfogta saját magán. Neki megfelelt a cipőboltok kifutó készletének utolsó darabja is, erősen csökkentett áron. Jó időben, jó helyen, tanította később Lettinek. Így vásárolt nyáron, csizmát, hótaposót, bakancsot, télen pedig pihekönnyű cipellőket, szandált magának mert a kislánynak nem tudta kiszámítani a növekedését. Micsoda pénzkidobás lett volna, ha vakon vásárol neki, aztán az adott pillanatban kiderül, hogy vagy már kinőtte, vagy még nagy a méret. Azt nem bírta volna ki. A pazarlástól herótja támadt.
A ruházkodást a turkálóból oldotta meg.
Ha őszinte akart lenni magához, mehetett volna az bevásárlóközpontba is, de képtelen lett volna elherdálni több ezer forintot olyan cuccokra, amihez hasonlókat tud vásárolni negyedannyiért.
Azzal magyarázta, hogy ha tönkremegy, mert rosszul mossa, vagy becsípi a liftajtó, akkor kevesebb a kár.
A kislányára érdekes módon nem sajnálta a pénzt, persze az és határokon belül. Letti új, senki által nem koptatott ruhákat kapott. Addig egyszerű is volt, míg a lányka nem ébredt öntudatára és követelőzni nem kezdett. Bakancsot akart, színes virágokkal, extra fénnyel turbósítva. A szinte önjáró fűzős csoda jóval többet kóstált mint amennyit Letti anyja rá tudott volna szánni.
Sokat vitáztak az elméleti bakancson.
Aztán egy napon, mikor egyedül volt a lakásban, felemelte a zörgős selyempapírt, a fehérneműs fiók aljáról. Belekotort, egészen hátra, amíg ki nem tapintotta a keménypapírból készült lapokat. Belecsúsztatta a retiküljébe, cipőt húzott és elsietett a takarékszövetkezetbe. Mikor sorra került, átadta a kisasszonynak a füzetet, aki ellenőrizte, majd borítékba csúsztatott néhány bankjegyet, és átadta az asszonynak.
Letti anyja ráérősen sétált haza. Elképzelte a lányt a hőn vágyott virágos bakancsban. Elmosolyodott. Nem sajnálta a visszaváltott autónyeremény-betétkönyvét, hisz úgysem volt jogosítványa.
4 hozzászólás
Kedves Edit!
Megint egy remek írás!
A spórplást nagyon jól kimutattad és egyben
a bökezüséget Letti iránt!
Az utolsó mondat CSODÁS!
Gratulálok:sailor
SAZÉP NAPOT
Köszönöm szépen Sailor!
Köszönöm szépen Sailor!
Remek írás!
Gratulálok: Zsuzsa