Ok-okozat
Sajnálom, hogy tanúja voltál. Általában mások előtt visszafogja magát, nem csinál ilyen jelenetet. Sajnálom, hogy kellemetlen volt. Tudod, ez nekem mindennapos. Sokszor elengedem a fülem mellett a dörmögését, nem veszek részt a veszekedésében, kikapcsolom az agyam. Bár már évek óta folyik, azért nem mindig tudom ezt megcsinálni. Hogy miért tűröm? Tudom, számodra nehéz megérteni, de én ezt tudatosan vállaltam. Még az egyetemen ismerkedtünk meg. Jóvágású volt, magas, sportos, jó humorú, mit mondjak még? Ideális férfi. És ráadásul okos is. Az ilyenre szokták mondani, hogy olyan az esze, mint a beretva. Nem kerülgetem, – terhes lettem. Megrémített a dolog. Neki nem mondtam el, magam döntöttem. Mindig hideg fejjel határoztam, a döntéseimet ritkán tudták befolyásolni az érzelmek. Számoltam, osztottam, szoroztam, de mindig az lett a végeredmény, hogy az egyetemet nem tudom befejezni egy gyerekkel, főleg ha nincs mellettem férj. Márpedig azt tudtam, ha őt kész tények elé állítom, veszi a kalapját, és vége. Abortuszra mentem. Az előadásról kimentem, túlestem a műtéten, a délutáni gyakorlaton már ott is voltam. Estére viszont nagyon belázasodtam. Fertőzést kaptam, aminek a „mellékhatása” meddőség lett. Később összeházasodtunk, szerettünk volna gyereket, de nem sikerült. Soha, senki nem tudta, hogy miért. Viseltem a tettem terhét. A gyerektelenség egyre jobban eltávolított bennünket. Ő inni kezdett, veszekedős, kötekedős lett. Én tűrtem. Elviseltem, mert úgy gondoltam, hogy élettel tartozom az életért. Nem adtam neki gyereket, elvettem tőle az apaságot. Bűnhődnöm kell. Ő volt a büntetés. Meg az átsírt éjszakák, amikor elképzeltem a fiamat vagy lányomat. Elképzeltem szőkének, barnának, magasnak, vékonynak, tudósnak, sportolónak. Fájtak ezek a képzelgések, mert nem tudhattam, hogy a gyerekem ki, vagy mi lett volna. Hát, ez a magyarázat. Ezért maradtam itt.
10 hozzászólás
Pár sorban egy egész élet (sőt, két ember élete), annak minden fájdalmával. Gratulálok: Colhicum
Szia!
Ezt most úgy érzem, hamar lezavartad. Bár rengeteg mindent mögé lehet gondolni, ki lehet érezni belőle, a sorok mégis szűkszavúak, pattogók. Tudom, ez a stílusod, és a kiragadott élethelyzeteket, pillanatokat így szoktad megírni. Most mégis úgy éreztem olvasás közben, ez kicsit kurtább lett, mint kellett volna. Ez persze csak az én vélaményem. A történet attól még erősen hat rám is. Gratulálok ismét remek félpercesedhez.
Üdv.
Köszönöm a hozzászólásotokat. Kedves Artur! Voltál már úgy, hogy a sírás szorította össze a torkodat, és beszélni akartál? Ilyenkor az ember mondanivalója – hogy úgy mondjam, – balladai. Rövid, szaggatott mondatok, talán még csapongó is. Ezt próbáltam visszaadni. Köszönöm újra a kritikát. – matyi
Igen, voltam már úgy. Szóban. Olyankor viszont az írásban nem tudok szűkszavú lenni.
🙂 Megértettelek. További jó alkotást (alkotásokat) kívánok!
🙂
Ugye beszéltünk már arról, hogy egy "egypercesbe" nem fér bele életutak ábrázolása. Annak a regény a műfaja. Egyperceseid ezt követően (nem mondom, hogy ennek hatására, mert amit én tudok, azt Te százszor jobban tudod) valódi egyperceskké nemesedtek: felvillantanak egy hangulatot, egy helyzetet, egy képet. Olyanok, mint az írott fénykép. Az egyperces csak így jó. Másképp csak vázlat, -a kettő nem ugyanaz. Erre az írásra azért adok 5-öst, mert szakmailag tökéletesen jó. Igazi egyperces. Miről is szól? A "beszélő" beszél valakivel. Mondjuk telefonon. Vagy csettel. Elmondja neki, hogy sajnálja, hogy tanúja volt a veszekedésnek És elmondja röviden, csak a lényeget érintve, mi van a háttérben. Egy telefonbeszélgetésbe ennyi fér bel. Ragyogó volt. Engem lenyűgözött. -én
Kedves Matyi!
Elgondolkaodtatott a remekül megírt írásod. Tudod, sok ember van úgy, hogy saját bűnei miatt, úgy érzi, hogy bűnhödnie kell egy életen át. Vannak mindenkinek meggondolatlan lépései és az ezzel járó problémák, de úgy hiszem egy életünk van és ki kell békülni azzal ami már helyrehozhatatlan de nem úgy, hogy örök szenvedésre itéljük magunkat. ezek jutottak eszembe én így gondolom de lehet nem mindenki gondolja így.
barátsággal panka!
Kirázott a hideg! Soha nem tudhatjuk, hogy egy ember viselkedésére mi a magyarázat. Néha teljesen értelmetlennek tűnik egy cselekedet…amíg nem ismerjük az okot!
Remek írást olvastam!
Gratulálok!
Gy.
Egyetértek abban, hogy az életet nem szabad elvenni a magzattól sem…ráadásul nem ő kérte, hogy megfoganhasson. Viszont ha valaki hibázott, nem szabad szerintem örök büntetésre kárhoztatni magát, hanem bánja meg és éljen tovább…
Erdekes alkotas…
Mennyiben? Fejtsd ki légyszi. Aki Á-t mond, mondjon B-t is !