Őrt áll egyre a köd-szárnyú remény fölött,
fénytelen szemén a sosem pillája ül,
már több ezer mozaikdarabra törött,
az a kényes porcelán hit legbelül.
Szája szélén kemény kéreg az önáltatás,
fémszilánk csikordul csorba foga alatt,
arcára barázdát vésett a hallgatás,
mégis nap mint nap, újra dönti a falat.
8 hozzászólás
Kedves Boszika!
Gyönyörű költői képekkel fejezted ki a főhősöd sorsát.
Ezt a mai társadalmi helyzetre is rá lehet húzni…
Szeretettel: Lyza
Köszönöm Lyza!
szeretettel.Erika
Kedves Boszika!
´az a kényes porcelán hit legbelül´
…remélem össze lehet raknia!
Nagyon tetszett!
Gratuálok!
Üdv:saiöpr
Igen, remény mindig van rá.
köszönöm, hogy itt jártál.
szeretettel.Erika
Szia Boszika! 🙂
Nem ez az első versed, amit elolvastam, de az utolsó sem, viszont azt hiszem, előszőr fejezem ki írásban azt, amit gondolok.
Tehetséged van a költészethez, szerintem így születtél, mert általában ösztönös dolgokat vélek felfedezni soraid között. Ez a felfedezett ösztön engem folyamatos olvasásra késztet.
Ebben a sorsképben a megjelenített mozzanatok megállásra késztetnek. Szeretem elképzelni őket, bárkinél találkozom ilyen különlegességekkel. Képes vagyok órákig is elidőzni egy-egy gondolat kapcsán. Fogalmam nincs arról, hogy ez jó-e. Illetve de: nekem jó.
Ezt éreztem itt is, kaptam valamit, amit Nálad már annyiszor. Ideje volt ezt megosztanom Veled. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Attól, amit írtál, nő a hitem, hogy érdemes. Köszönöm Neked!
szeretettel.boszi
Szia!
Nagyon sok minden van ebben a két versszakban.Ez a hallgatag nagyon hangosan megszólított.Nem is tudom az ilyen igazán hallgatag-e vagy… az ilyen hallgatásba bele lehet ám betegedni, tudtad?
Még egyszer elolvasom, jól megjegyzem,hogy milyen ne legyek, – ha lehet választani önáltatás nélkül.
Versedhez gratulálok!
szeretettel üdv:hova
Köszönöm, és azt is, hogy itt jártál.
szeretettel.boszi