Fellépve ide, s látva néhány sort,
Melyet hozzám írtak, kritikát,
Olvasva azt, mit más rólam gondol,
Eszembe ötlik, mi is motivál.
Olyan jó, amint azt olvasom,
"Annyira jó ez a vers…",
Hogy tovább írogatok,
Kezem alatt újra születik egy vers.
Lassanként kibontakozik,
Mit mondani akarok,
Hogy mily melengető,
Mikor jó kritikát kapok,
S mikor e versemet nektek átadom,
Nem tudom, tetszik-e majd,
S ha nem tetszik, vállalom,
Ez az, mi áttört e megfáradt homlokon.
S nem érdekel, lesz e majd kudarcom
Míg ezeregy gondolatom veletek megosztom,
S miután pontot tettem a versszak végére,
Búcsút intek, s lassanként aludni térek.
5 hozzászólás
Még egy kritika a kritikához! Annyira jó ez a verS! 🙂
Szia!
Nekem azt hiszem soha nem jutna eszembe a kritikákról vers. XD
a végén direkt változtattad meg a rímet? /utolsó vsz./
Nola
Ehh^^” Nekem ahogy most így visszaolvasom, nem. Tudod, inkább érzésből írok verset, néha teljesen figyelmen kívül hagyva rímet és ritmust. Látszik is, ahogy a rím egyre inkább elcsúszik a versszakokban, majd teljesen átvált párosrímbe^^”
Armand
Armand, ez érdekes vers. Talán ha mégegyszer nekirugaszkodol, talán többet fogsz belőle kihozni :-))Üdvözöllek alexa
Nem szokásom átírni, újraírni a verseimet. Az újabbak vagy jobbak lesznek, vagy kevésbé, egy-egy vers nekem pillanatnyi érzelem- vagy gondolatkitörés, picit adott hangulatban próbálok csiszolni rajta, de amilyenre sikerül, olyan. Épp azért nem tartom magam költőnek, mert nem élek tudatos módszerekkel, szabályokkal. Köszönöm, hogy olvastál