Árva a szívem, mint a hajnal,
éledő tájban madárdallal,
izzadó testem harmatos mező,
melyet borzol a hűvös szellő.
Árva madár búsan dalol,
üszkös bánat belém karol,
napnak árnya ér el hozzám,
boldogságból néhány foszlány.
Árva fenyő a domboldalon,
hegyes tüskéi szúrnak nagyon,
körülötte sok szép virág,
magára hagyta az egész világ.
Árva rózsa a tó közepén,
illúzió, egy szép tünemény,
árva lelkem téged keres,
szánalomból sose szeress!
2 hozzászólás
"árva lelkem téged keres,
szánalomból sose szeress!"
Ez nagyon szép megfogalmazás.
Gyönyörű, és szomorú… bennem is sokáig volt az "árva fenyő a domboldalon" érzése. Még a "tüskéim" is megvoltak, mint önvédelem, de nem lehetséges így élni. Vagy védekezünk a külvilág ellen, de akkor magányosak leszünk, vagy leeresszük a védelmet, készen állva a csapásokra, de találhatunk olyanokat, akikkel megszűnik a magány.