Itt vagyok én mindig, de zárt ajtók mögül
a lélek-suttogás csak kósza szél nesze.
Ha vélt sérelmektől a szíved megkövül,
sajgásba köt sötét erők jeges keze…
Hol bujkál most hited, mi rég oly fényesen
lángolt, s világba vont halott reményeket?!
Gyáván hová rohansz, s sajnálod kéjesen
magad, s közben dobod a legszebb éveket?!
Ne higgy bár nekem, de nézz tükrödbe már:
minden tiéd, mit ember kaphatott!
Elméd vakon mégis ördögi körbe’ jár:
jövődnek könyveled a vesztett tegnapot.
A MOST a te időd! Örök jelenbe írhatsz
szív-dús igét, meghitt öröm-hazát!
Bármit akarsz, személyes bűvkörödbe hívhatsz,
ledöntve csalárd EGO-d védőfalát!
De menj! Ha mindezt csekélységnek érzed,
leskelj csak fentről tehetetlenül!!!
E percben ÉN forró helyedbe lépek,
s Emberként lángom…Bennem…elmerül…
6 hozzászólás
Sokat sejtet a cím…
Ha arról szól ami megérintett benne, akkor simítanám a "keserű" sorokat.
Üdvi:d.p.
Kedves dinipapa!
Valószínűleg jól érted! Ha olvastad aLéb: Kihúnyó csillag c. versét, melyre íródott, egyértelmű a keserűség is, talán… 🙂
Köszönöm, hogy olvastál!
üdv: Ria
Mennyi, mennyi érzelem!!
Nagyon szép költői képek…és igen, ez is olyan Rya-s vers: Komoly,
megfontolt…és nagyon tetszik.
Zsike, kedves!
Az életúntság megnyilvánulásai, vagy a kétségbeesés olyan foka, mely az öngyilkosságot fontolgatja, hirtelen lobbanó érzéseket kelt bennem, s remélem, ki is tudtam fejezni, melyeket.
Nagyon köszönöm dícsérő szavaid! Örülök, hogy tetszett! 🙂
Szeretettel: Ria
Szia!
Tetszik a versed, többször is elolvastam.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Nagyon örülök, hogy többszöri olvasásra késztetett versem, mert tetszett! Köszönöm hjozzászólásod!
Szerettel: Ria