Fütyült a szél,
Ablakom alatt a fa lombja nekem suttogott…
Lázas gondolatim fogságában égtem,
S e kín az éjbe menni nem hagyott.
Reggelre a szél sértve elvonult,
Fám a fényben búsan hallgatott…
Barátom, szóltam törzsét átkarolva,
Hűségem örök!
S hogy oltsam kételyed,
Hozzád írtam, lásd, e versemet!
Hívtam a szelet is, tartson velünk,
Együtt dúdoljuk közös dalunk!
8 hozzászólás
Kedves Virágének!
Érdekes, kicsit régies stílusban írtad ezt a verset, és én nagyon kedvelem ezt a stílust. Nagyon jó volt olvasni, nemcsak emiatt, hanem azért is, mert remekül sikerült vers.
Szia, Arany! Köszönöm a véleményt, és örülök, hogy nálam jártál!
Azt ugyan nem tudom, hogy miért írtál „gondolatim” kifejezést gondolataim helyett, a szótagszám miatt biztosan nem. Szerintem ezt egy kicsit elfinomkodtad. De összességében nagyon tetszik a munkád.
Gratulálok. a.
Suia!
Nekem is barátom a természet.Szép a versed,gratulálok.
Szeretettel üdv:hova
Köszönöm, kedves hova! Örülök, hogy megismertelek!
Kedves Katalin!
Szép gondolat egy fáról írni verset. Nekem tetszik mindenképpen, és nagyon érdekes, ahogyan beszélgetsz vele. Én is szeretem a fákat, s a természetet.
Szeretettel: Kata
Szia, Kata! Köszönöm!
Nagyon szép érzések,óhajok!
Gratulálok!
Üdv:Jegmadar