egy verem.
Lehet, valami benne…
Mondjuk éppen Te!
Ott csücsülsz, illat és mámor vesz körül,
szíved, tested, lelked örül.
Oly jó benne! Egyre mélyebbre ásol.
Fentről már nem is látszol.
Kilépnél, de valami marasztal;
Az ördögi gödör, angyali szavakkal…
9 hozzászólás
Szia!
Soraidat olvasva, tekintetünk is egyre lejjebb halad, és ki sem látszunk képeidből, melyeket szavaid adnak elénk. Az utolsó két sorral, kattan a csapda, vagy ha úgy tetszik, befedi a vermet.
Üdv.
Az utolsó két sor csúcs! Gratulálok: Colhicum
Mély, csúnya gödör! 🙂 Hát, ha oda valaki beleesik, az nehezen mászik ki! (Ha ki akar mászni egyáltalán) Nagyon jó… ismét…mindig… 🙂
néha viszont aki másnak vermet ás, ugyi
az maga esik bele…
viszont ebből a gödörből nem is jó kimászni :)))
üdv.
leslie
Kedves Gyömbér! ördögien angyali lett, mint a szerelem, néha fáj, néha édes, ez benne a csapda, s magunknak ássuk meg, ugyebár, mindig lejjebb, na de azért van amikor kiülünk a gödör szélére és élvezzük a fényt – Nagyon-nagyon jó vers!:)
Gyömbér!
Ezt ennél jobban
leírni nem lehet.
Egyszerüen tökéletes!
Gratula!
gyönyör… tényleg így érzel? (nagyon kettős játék ám ez… ahogy írod)
Kedves Gyömbér! Ördögien jó lett!
Ebben nem csak a tartalom jó, hanem a metrum is sajátos, amit a mély és magas hangrendű magánhangzók szabályos válatkozásának gondolok..
vagyis kifejezetten ügyes vers!