Csendben álmodozni, nyári éjszakákon
Láttalak sírni, szíved fájdalmától.
Mikor Ő elhagyott, s magadba fordultál,
Csendes kisszobában, összetörve álltál.
Vártad a csodát, hogy majd jön eléd
megfogja kezed és repít a fény felé.
Láttalak szárnyalni a boldogságtól,
Ragyogni a tűztől, amint épp fellángol!
Láttalak táncolni esőben, sárban
Nevetni, sírni, mezítelen lábbal.
Félve kuporogni az erdő mélyén
Reszketve lapulni ezüstös holdfénynél.
Láttam elhamvadni, eltűnni a fényt
Elernyedni tested, mikor útra kél.
Láttam az élet utolsó sóhaját
Amint eltávozott, s folytatta útját.
3 hozzászólás
Kedves Anikó!
Kedves a neved, kedves és mindez nekem tetszik.
Véletlenül leltem rá, örömmel olvastam.
Egyet mondok Neked: nagyon jó, hogy a korabeli
versformákban írod verseidet, azonban az már
megengedett és jó is, hogy nem kell feltétlenül
minden sort nagybetűvel kezdeni, csak mondatok
szerint. Ez megkönnyíti a verselést is.
Nagyon tetszik a versed és sikeres.
Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Nagyon szépen köszönöm. Mostanában elég keveset írok… Köszönöm a hozzászólásod. Szeretettel ölellek Anikó
Örülök,hogy ismét írtál Kedves!
Csodaszép lett emlékező versed!
Gratulálok sok-sok szeretettel!