Gyarapodunk, gyűjtögetünk,
közben élni elfelejtünk,
keressük a boldogságot.
Éltünk kezdetén ezerrel,
később aztán csak félgőzzel,
az élet pedig elszalad.
A kék madár illan hamar,
a boldogság álom marad,
csak az ajtók halmozódnak.
Az ajtó mindig eggyel több,
mint amire szükség lehet,
ezt mi el nem kerülhetjük.
Egy ajtó, amin keresztül,
fehér gyolccsal letakarva
visznek ki élettelenül.
Az elég mikor lesz elég már?
Miért nem tudunk betelni hát?
Az ajtó úgy is több lesz eggyel.
4 hozzászólás
"Gyarapodunk, gyűjtögetünk,
közben élni elfelejtünk,
keressük a boldogságot." – mindannyian ráébredünk erre előbb-utóbb, mégis folytatjuk ugyanúgy. Talán idővel lassítunk, de a körülöttünk zsongó világ ránk erőszakolt törvényeinek engednünk kell. Pedig a vége így is, úgy is ugyanaz – a fehér gyolcs.
Tetszett az ajtó-hasonlat.
Szeretettel: Laca 🙂
Laca!
Örülök, hogy tetszett az ajtó-hasonlatom. Igen a körülöttünk nyüzsgő világ visz magával, de néha meg kellene állnunk és el kellene gondolkoznunk, hogy megéri-e átgázolni mindenkin és a földi javak megszerzéséért versenyeznünk. Hiszen életünk végén mindenkinek ugyanaz jut.
Szeretettel láttalak itt: Melinda
Kedves Melinda! Eljön az ember életében mikor kicsit számotvet eddigi életével. Nekem úgy tűnt a sorokból, hogy ezen gondolkodsz, és eljutsz a bizonyos ajtó elé. Remélem még hoszzú-hosszú boldog út lesz míg elérsz oda. Persze én is erre az utra lépnék, pedig én már közeledek erősen,. Tetszett, ahogyan megközelítetted ezt az igen jelentős emberi problémát. Szeretettel gratulálok. Éva
Kedves Éva!
Bizony néha már én is hátrafelé pislogok, nem csak előre. Az ajtó mindig több eggyel… Ezt egy anekdotában hallottam először: egy gazdag ember dicsekedett a palotájával, hogy mennyi szoba van benne. Erre egy remete megjegyezte, igen-igen szép a palotád, csak az a baj, hogy eggyel több ajtó van benne, mint amire szükséged lehet. Hát innen jött a gondolat, hogy versbe szedjem ezt a történetet és másokat is elgondolkoztassak róla.
Örültem Neked: Melinda