Találkoztunk. Fürkésztük egymás arcát
az üres évek után. Egy más harc, hát
változott ez is…akkor csak kis csaták
horzsolták a hámot, vártuk, mit csap át
az aurakorlát megrajzolt, kerek
kontúros határain a szó. Kezek,
melyek ugyanúgy szorulnak marokba
anélkül, hogy ütnének. A karokra
nézek. Reflex, már szégyellem. Mit bántsak
rajta, akár szavakkal is. Itt már csak
két felnőtt értelmetlen imamalom
játéka ez, forog, s én kitakarom
hajam mögül heges arcomat is ma
neki. Lássa csak. Mert karcol a tiszta
megtalált alázatosság előtte,
melyre képtelen voltam, mert lelőtte
a bontakozó szellem hajtásait
mindig. De most lehetne bajtárs, akit
ugyanúgy feldobált és visszaejtett
a döntéskényszer. Hány rész tiszta sejtet
épített ő magába vajon? Nagyon kemény
kérget húzott magára. Hagyom. Remény
most ez a csend is. Az összeillesztett
tekintetek mögötti új színtesztet
fürkésztük talán egymás retináin
titkon. Elfogadtam. Nem leszek Káin
úgy sem, ha Ábel csak néha létezett:
bennem ő nem talál hamis két kezet.
11 hozzászólás
"…az önfejű makacsságodat is
a vérembe örökítetted,
mert mi nem tudunk hajolni,
csakis törni,…"
Ez jutott eszembe, meg az, hogy sajnálom… ezt az egészet, hogy így kellett lennie, hogy így lett. Persze ezzel már nem lehet mit tenni, viszont másra vonatkoztatva aktuális lehet írásod, nem véletlenül hoztad ide épp ezt a verset… ugye?
A "vesztergom-makacsság", úgy tudom, legendás.
A hajlíthatatlanság iskolapéldája, az önsorsrontásig következetesen.
Ez már köztudott.
A döbbenetes az, hogy Andrea mindezt kívülről, objektíven,
mégis személyesen és expresszíven tudja ábrázolni.
Nagyon jó vers.
Azért az akaratosság mellett kiérzek egy szemernyi tétovaságot is. Talán egy más dimenzióban nem így végződött volna. Ha már "halni" kell, máglyán dalolva a legszebb.
Igazán nagy verset írtál.
Üdv:
Millali
Ez egy nagyon kemény, erős vers, de én sem tétovaságot, sem makacsságot nem érzek benne… inkább a megbántott, megalázott ember igazságérzetét, a megalkuvást semmiképpen el nem fogadót…
Tetszik nagyon.
Évi
Kedves Andi!
Tényleg kemény vers. Egy régi emlék felbukkanása, egy régi arc újra tapasztalása. Egészen más szemszögből, mint látta az ember akkoron. Érdekes is a vers egyben. Nekem sosem jutott volna eszembe egy ilyen furcsa szituációt versben ábrázolni. A vége tetszett a legjobban a bibliai hasonlattal. Nagyon találó. Gratulálok! Üdvözlettel: Szilvi
Az ego és a világ sokszor kényelmetlen kőkemény kapcsolata ez a vers, filozofikus mélységekig hatolva.
Szeretettel
Emese
Fantasztikus ez a rengeteg áthajlás, hihetetlen sodrása van tőlük a versnek. A végét kicsit összecsapottnak érzem, de lehet, csak nem gondoltam jól át, miről is szólna. Nekem még az aura, reflex és a retina szavak kicsit idegenek, nem illenek bele a versbe.
Ami nagyon tetszett az ez a rész:
"Az összeillesztett
tekintetek mögötti új színtesztet
fürkésztük…"
Egyben az egész nagyon nagyon tetszik!
üdv
Zsázsa
Huhh.
Először is: nagyon szépen köszönöm Mindenkinek.
– nem célzatosan tettem fel, semmi köze a jelennek és az aktualitásnak ehhez a három esztendős vershez.
– az Édesapámról szól. Meghalt, mielőtt kibékültünk volna. Ez még egy evilági találkozás, nyilván.
Zsázsa: tökéletesen ráéreztél, szerintem is összecsapott a vége, pedig valamennyit javítottam rajta az eredeti szöveghez képest, ám a teljesen jó megoldást nem lelem. Hátha majd egyszer, mert nem adom fel.
Köszönöm, hogy olvastátok, hozzászólásra méltattátok.
Szia Andrea
Ez egy két szereplős vers.Akár melyik oldalról nézem csodálatosan fejezted ki a lelki rezdüléseket.
Nagyon kemény kérget húzott magára…..A kéreg kívül sért, belülről nézve véd.Ez is olyan sokat mondóan szép.
Szeretettel. Ágnes
Köszönöm, Ágica.
Súlyos háttere van ennek (is).
Kicseréltem a képemet, köszönöm, hogy szóltál az előnytelenségéről, igazad van 🙂
Pussz, és jó lenne látni Benneteket!
Szia!
Na, a hideg kirázott…
Ezennel "betettelek" a kedvencek közé!
Köszönet ezért a versért!
Gyömbér