Ködbe borult újra a táj,
hervadt szirom arcomra száll,
csöndben hull az égi áldás,
miért kéne lennem hálás?
Elmúlik minden, ami szép,
nem marad más, egy régi kép,
minden álom emlékké vál,
eljön az est, rám senkise vár.
Hulljon hát a fehér szirom,
emlékedet visszasírom.
Emlékszel az orgonára?
Minden perced legyen áldva!
1 hozzászólás
Nagyon szep es hangulatos a mai versed.Gratulalok kifejezetten tetszet!