félek…az agyam kiürül…lebegek…és csak szeretek…
…mintha évezredek óta ülnék itt egy felhő szélén…alattam a végtelen vákumos vonzó, és egyben taszító mélysége (kész – vége…vagy végem?)…ülök, a lábam lógatom, s élvezem a semmit…hogy nincs semmi és senki – csak én…
…belülre figyelek – lelkem mélyén egy kisgyerek sírdogál, fél, és segítségre vár…évek óta már – hiába…
…aztán ez is elmúlik és valóban úr lesz az üresség…na tessék!
…és akkor hirtelen belém robban – ez ámítás…na meg lehetetlen is…nem tudom kiüríteni…Te ott vagy egy rejtett pici zugban, és nézel engem…kék szikrákkal szép szemedben…ott ülsz és vársz…hogy mire? egy mosolyra talán?…magad sem tudod…és én sem…de az otthonod a szívem…mindig itt vagy velem…
…mert ez a szerelem…
2 hozzászólás
"…mert ez a szerelem…"
S ahogy írtál róla! Szinte hihetetlen szépen!:)
Kedves Dóra!
Igazán köszönöm a figyelmet :)))