Hiányzol kedvesem, mint virágnak a fény,
mint a betegeknek az éltető remény!
Hiányzol, mint a magnak a langyos szellő,
Mint éledő tájnak a májust eső!
Szükségem van rád, mert oly magányos minden,
kiszáradt az ajkam, elapadt már minden!
Mint jeges verem, oly hideg az ágyam,
bárcsak itt lennél, ne fokoz tovább vágyam!
Emészt a magány és kínoz a bűntudat,
csábított a sátáni bűnös gondolat,
ülnék ágyadon, és fognám a két kezed,
gyógyulj meg kedvesem, ránk vár a kikelet!