Libben, lebben a falevél,
játszik vele az őszi szél.
Pörög és forog kecsesen,
mint leánykák a táncesten.
Hallja azt a szép, lágy zenét,
mit léghúrjain zeng a szél.
Mily kacér az ágrólszakadt,
csábít, kér, aztán elszalad.
Egy szempillantásra megáll,
mélázva: ennyi a világ?
Majd lehull, szétnéz a tájon,
és elcsitul végleg, fájón.
7 hozzászólás
Kedves Magam!
Ez egy kedves versike, nekem valahogy nem az elmúlást juttatja eszembe, szemben áll a fájdalommal összeszőtt sorok között megbúvóan vidámságot vélek felfedezni. Nem tudom mi az oka, hogy ezt éreztem mikor olvastam… Üdvözlettel: Szilvi
Kedves Szilvi! Valóban, a levél hullásában a játékosság fogott meg, az elmúlás csak a végkifejlet. Köszönöm, hogy olvastad. Üdvözlettel:Magdi
Szinte zenél a versed. Kedves vidám.
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönöm Neked Icám! Puszi,Magdi
Én is inkább a könnyedséget, vidámságot véltem fölfedezni a versben, mint az elmúlást.
Talán az első sora miatt olyam: "Libben, lebben"…
Kedves őszi vers.
Szeretettel: Kata
Köszönöm Kedves Kata, hogy olvastad. Szeretettel:Magdi
´Kedves magam!
Nagyon szép!
Csodás érzésekbe burkoltad!
Szeretettel gratulálok:sailor
Szép estét!