Oly szépen mosolyog fának lombja,
kacéran kacsint vissza a napra.
Miért nehezteltek rám madárkák?
Dalotokat most mások hallgatják,
Neked dalolna minden kis madár,
óh, te imádott karcsú virágszál!
Miért nem köszönt együtt a hajnal?
Mindig a magány nyomomban sarkal.
Hajnali csók, mikor fölkel a Nap.
újabb és újabb, míg ajkam zsibbad,
kérhetnék belőle tízet, százat,
fel is falnám az édes kis szádat!
Ide szállt egy csúfondáros szarka,
rekedtes hangján mintha kacagna.
Fanyar képem sokáig nem bírta,
ő is elment nevetni máshova.
Elmúlt a Tavasz és múlik a Nyár,
ősszel útra kél minden kis madár,
de maradhat néhány gúnyos szarka,
mosoly csőréről úgy is lefagyna!