A fájdalom vulkánja kitörni készül bennem
A letarolt lelkemben a pusztaság a minden.
Leomlott romok a régi,szép emlékek,
Habarcsa nem fog a mostani életnek.
Szenvedek!
Művész vagyok én,az önkinzás mestere,
Karmokkal szakitom a szivemet részekre.
Csatát vivok,vérest,saját magam ellen,
Kacag más és nevet ha feladom a létem.
Kitartás!
Titkos labirintus az önbizalmam nekem,
Keresem a járatot a hideg vaksötétben.
Nem kapom,érzem minden el van veszve,
Nem érek ki soha az áldott jó fényre.
De kitörök!
Törj ki s pusztitsd el régi önmagad
Az izzó láva eléget ,eltöröl minden gazt.
A kopárság oldalán kinő a szeretet virága,
Ő gyökerét a szived új ritmusa táplálja.
Megnyerted!!
[IG_KITOLT]
4 hozzászólás
Jó kis erőteljes vers! Szívesen olvastam. Annak meg külön örülök, hogy székely vagy. (A férjem is az, nagyon bírlak benneteket, és Erdélyt is!)
Kedves Székelyke!
Nagyon boldoggá tesz?hohy egxre többen jelentek meg verseitekkel, ezzel is jelezvén, nincsaz az erő, mely a nemzetet egymás ellen eredménnyel úszítsa.
Köszönöm a versed, nagyon tetszik úgy ahogy van.
verseiteknek kértékét hatalmassá emeli a Magyar nyelv kipusztulásának megmentése Erdélyben.
Minden elismerésem és tisteletem tiétek.
Szeretettel: marica
Ó, Székelyke!
Ez nagyon szép!
Olyan mély tűz lobog versedben!
Gratulálok hozzá!
Tetszik a forma és a tartalom is!
Szeretettel: Csilla
Köszönöm Sólyomlány,nagyon köszönöm.