A kerti padon üldögélve nézem:
szökik a nyár, akár fától a levél –
sárgára aszott, reszketeg holttestét
görgeti elém az októberi szél.
„Kapjatok el” – mondaná, mielőtt
földet ér, de sorsa bevégeztetett.
Sírva nevetem, mint múlik el a szép;
Varjak köröznek a kacajom felett.
2005. október 17.
8 hozzászólás
Zseniális:)
nagyon szép
Michelangelo, ez azért túlzás – de köszönöm.
Sn, számomra mindig különös öröm a te elismerésed. Sokat jelent. Köszönöm.
Én csak az írtam ami elsőre eszembe jutott:)
Hízelgő – még egyszer köszönöm 🙂
Imádom az őszt – és ez a vers tényleg gyönyörű.
Én pedig az elmúlást látom benne évről évre. Már ilyenkor tavaszba vágyom 🙂 Örülök az elismerésednek, köszönöm!