2024. október 8., kedd
    Véletlenül
    Új írás létrehozása Fórum
    ABC pályázat

    Rakparton

    MilénaSzerző: 9 hozzászólás1125 megtekintés

    Új helyre mentem, villamossal,
    És a szó, ahogy kinéztem, bent rekedt,
    Mert a rakparton több pár vascipő
    Bámulta fölöttünk az eget.

    Nem szóltak semmit, nem borongtak,
    Csak álltak, álltak és néztek ott,
    Alul víz folyik, fent a Nap-
    Csak állnak, hol gazdájuk elhagyott.

    És elkanyargott a villamosom
    Azon a könnyű, nyári nap,
    De onnantól kezdve többé engem
    Nem hagyott nyugodni gondolat.

    Néhány hétre rá gyalog mentem,
    Hogy meglássam a sok vascipőt,
    És követ raktam én is beléjük,
    Mert állnak, hol gazdájuk vízbe dőlt.

    Lenéztem én is a vízfolyamba,
    És vártam, hogy belém lőjenek,
    Vártam a hangot: a csobbanást,
    S a körém záródó hideget.

    De csak álltam, álltam, mint a vascipők,
    Alul víz folyik, fent a Nap-
    S szívem minden vaskeservével
    Sirattam én is a holtakat.

    Megosztás

    9 hozzászólás

    2. Névtelen

      Arra gondoltam nagyobb sikere lesz a versednek.Több hozzászólás.
      Elgondolkodtam azon miért kevés a hozzászólás.
      Talán a vascipő miatt.(Mert miért vas cipő? miért nem bőr vagy szakadt)Lehet ezért.
      Szerintem nem egy semmitmondó vers tartalmilag.

      Ági

      • Miléna

        Budapesten van egy emlékmű a Duna-parton, ötven pár (most már nyilván kevesebb) vascipőt ábrázol. Az 1944-45-ben Dunába lőtt emberekre emlékére hozták létre.

        Egy ideig sokat jártam a Néprajzi Múzeumba a kettes villamossal, és akkor szúrt szemet, majd egy séta alkalmával közelebbről is megnéztem. Valójában erről szól a vers; ez az én megemlékezésem a Dunába lőtt emberek elől. Nyilván annak, aki nem ismeri az emlékművet, mást érezhetnek ki belőle. Amikor kiderült, hogy a cipő az ABC pályázat c betűjének a szava, tudtam, hogy erről kell írnom. Erről a helyről, ahol a vascipők emlékeztetnek arra, hogy az élet milyen értelmetlenül véget érhet.

        Miléna

    3. T. Pandur Judit

      Kedves Miléna!
      Szívbemarkoló ez a versed, mint annak a hatvan pár, korhű – női, férfi, gyerek -vascipőnek a látványa a dunai rakparton, az ország szivében, a Parlament előtt. Aki onnan kitekint, rálát a cipőkre, amik emlékeztetik, hogy minden magyar polgárt kötelessége az államnak megvédeni.
      "Belövetésnek" hívták ezeket a kivégzéseket, a vízben úszó sebesült-, vagy holttesteket, pedig "tutajoknak" a nyilas szlengben.
      Ma divat tagadni ezeket az öldökléseket. Ez könnyebb, mint szembenézni azzal ami megtörtént, és tenni érte, hogy ne történhessen meg többé.
      Nagyon megérintett a versed, én is foglalkoztam ezzel a témával a "Kincses lakás" c. novellámban.
      Judit

    Hozzászólás