Sorsom, sorsod hálójába fonva
Kapaszkodva, vonva, húzva
Haladunk előre te meg én,
A zúzmarás élet tengerén.
Csillagok az égen fent
Ti mondjátok meg nekem.
Van-e sors és remény,
E föld kietlen szegletén.
Mikor hiszem el újra én
Gyermetegen úgy, mint rég.
A szerelem a kegyetlen szép
Adhat sorsot és reményt.
Kandallóban a tűz ég
Szívemben is lángol még.
Arcod látom, szívembe zárom
A hazug, csodás, vak reményt.
3 hozzászólás
Kedves Mindhalálig! Ne vedd rossznéven, javaslom, használd kevesebbszer a névelőt, és egy csapásra sokkal költőibb lesz a versed!(Szerintem) :)))) Így még van mit alakítani rajta… De azért nem rossz ez!
Szeretettel Irén
Kedves Haász Irén!
Igazad van, nekem se tetszik annyira ez a vers. Pedig mikor megírtam még jónak tűnt, de nem egy nagy was ist das:) Köszi a hozzászólást:)
Szerintem kimondottan jó és teljesen kifejező ez a versed, a mű nagy részében szép, választékos nyelvet használsz. Amivel esetleg javíthatnál rajta, hogy tisztább rímeket használsz, és ha nem okvetlenül fontos, kerülöd a szóismétléseket.
Néha kissé megtörik a ritmus a sorok rímére, de ez bárkivel előfordulhat.
Összességében jó.
Üdv.:Tamás