(József Attila után szabadon)
Hatvanhét éves lettem én,
ez új tavasznak éjjelén,
se ki,
se be
nem jár a kardom oly hamar,
mit évek óta rozsda mar,
csupán
bután,
fityegve lóg, az oldalam
lilára verve untalan,
gyalog
vagyok,
szekérre, lóra így se telt,
hiába volt megannyi terv,
tömény
remény,
maradtam együgyű balog,
ki néha-néha dalba fog,
kemény
telén,
hatvanhét évem elszelelt,
fonott kalácsra mégse lelt,
fehér
kenyér
fokozza egyre cukromat,
ma már az alkohol se hat,
vizem
nyelem,
de megmaradtak álmaim,
s az őszi fáknak ágain
megül
felül
a fáradó, csekélyke hit,
akárha volna bölcs kuvik,
huhog,
lefog,
nem enged engem innen el,
utószor újra átölel
gyanút-
lanul.
4 hozzászólás
Kedves Imre!
Remek alkotás!
((József Attila után szabadon)
Gratulálok!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Köszönöm, kedves sailor.
Igen, mindenképpen remek, ahogy a forma saját történetet nyert itt általad. Isten éltessen!
aLéb
Köszönöm, kedves aLéb.
Az érdem Attiláé, én csak belekontárkodtam.
Barátsággal, Imre