Aludni készül az egész táj,
morajlik az ég a távolban,
hevesen kopog még a harkály,
csillag pislákol a homályban.
Ünnepelnek a sötét felhők,
lángokat szórnak az égbolton,
pajkosan simogat a szellő,
vadul süvít túl a dombokon.
Tücsök kórus, és szénaillat,
a patak is vígan csordogál,
a Hold mosolya épp felcsillant,
de morcos felhő elébe állt.
Azért maradt még néhány csillag,
egy láncra vert kutya sírdogál,
kormos felhő még mindig vígad,
mint az emlék ő is tovaszáll.