Szellemkastély, I. felvonás 10. szín

Évi és Egér a színen. A kockán ülnek.
Hosszas csend. Évi tanulmányozza Egér arcát, aki a semmibe mered. Végül Egér reánéz
Egér: „Mi van, öreg?”
Évi csodálkozva pillant rá, aztán megérti a célzást, s nevetnek
Évi: Csip? (Sóhajt.) Csipből elegem van! Olyan bunkó tud lenni, de állandó jelleggel, hogy egyszerűen… (Szünet.) Muszáj nevetnem rajta, különben sírnom kéne.
Nézely be
Egér: Ne is törődj vele, van itt elég probléma – miért kellene neked Csippel foglalkozni? A férjed, vagy a szerelmed, vagy mit törődsz vele?
Évi: Azért mégis bántó a stílusa, akkor is, ha semmi közöm nincs hozzá; és azért ismerem egy pár éve…
Egér: Azt hiszed, velem nem ilyen?
A Kos be
Évi: Mondjuk, igaz, neked is olyanokat odaszól néha… meg Ednek…
Egér (legyint): Jó, de hát az mégis más, férfiak egymás között.
A Kos: „Férfiak, egymás között”…! Nosza rajta, üdv a klubban, lássuk, kiállsz-e egy próbát! (Közben Évihez megy, s megérinti.)
Egér: Viszont azt nem bírom, mikor veled úgy beszél, mint…
Évi: És miért nem szólsz rá?
A Mertkör be
[Szokása szerint állandó mozgásban – körültáncolja a kockát, s a Kost.]
Egér: Attól talán jobb lesz?
A Mertkör: Valaki itt szólított engem, úgy hiszem.
A Kos (átkarolja Évit): Hiszed vagy sem, kevéssé hiányoztál most nekem!
Egér: Magába száll, mert megregulázta a nagy Egér személyesen? Úgy vettem észre különben, hogy te magad is elég szépen ki tudod osztani…
Évi: Azért mégis…
A Mertkör (egyik teste): A régi nóta! A Kos újra, újra elfújja. Nem vágysz már valami újra? (Közben a másik megérinti Egért.)
Egér: Összeverekedjek vele, azt akarod? Attól jobb lenne bármi? Utána Csip azt fújná megállás nélkül, hogy én vagyok „a lovagod”, Ed meg még rám lenne pipa.
Évi: Na ő meg néha a másik fele, mikor együtt vannak. Ezek ketten imádják egymást! Ed különben olyan jó fej, nagyon bírom…
Egér: „Nagyon bírod!”
Évi (mosolyog rajta): Hány emberrel hozol össze egy percen belül? Majd küldünk meghívót az esküvőnkre, jó? Na!
Egér (tréfásan meglöki): Lökött!
Éjnén be
A Kos (otthagyja Évit, Éjnén felé indul): Elkéstél!
A Mertkör: Már késő a bánat!
A Kos: Kiállta a próbámat!
Éjnén (nyugodtan, hidegen): Hát próbáljuk meg újra! Lássuk, az ereje mire futja!
A Mertkör (felváltva): Ohó! Azt már nem, azt már nem! Én nyertem! (S megállnak testei.)
Éjnén azért a személyek felé indul, s mögöttük leül, balján Évi, jobbján Egér
Évi: Egér! Te vagy a legnormálisabb az egész társaságban.
Egér (bólogat): Mindjárt Ed után, aki olyan jó fej…
Évi: Maradj már! Komolyan mondom – mindenki meg van itt egy kicsit huzatva. Ed is túlzásba viszi ezt a dolgot…
Egér: Mit?
Évi (tettetett megszállottsággal, a közönség felé): „Mindenkit szervezzünk be… kapunyitás vagy halál…” (Egérhez:) Tánja is tök zizi lett ezzel az ásás-mániával.
Egér (vigyorog): Szerintem mindig is ilyen volt. Mintha nem is lány lenne, vagyis…
Évi (egy pillanatig megütközve néz rá, aztán): Mindegy, szóval apámnak is megvannak a maga bogarai… Csak te nem csavarodsz be soha. És a sort szegény Mari zárja…!
Nevetnek.
BölcsŐ be.
[Fényváltozások s gyengéd zenei hatás kísérhetik megjelentét.]
Évi nagyon elkomorodik
Évi: Komolyan, szerinted mi baja lehet? Ennyire azért sosem volt flúgos. Voltak dolgai, de…
Egér (a fejét rázza): Én nem voltam fent nála.
Évi: Örülj neki. Olyan büdös az a szoba. (A levegőbe szagol.) Itt viszont jó illat van.
Egér szaglászik, de nem érez semmi különöset.
BölcsŐ közben bentebb sétál, a személyeket figyeli
Évi (szippant egyet): Kisbaba-szag van. (S Egérre néz, aki megütközve tekint rá.) Komolyan mondom!
Szippant kettőt, s végül nevetnek
A Mertkör (BölcsŐnek): Amint láthatod, nagyban áll a bál!
BölcsŐ: Míg vidám a játék, nem lesz baj! Próbálgatjátok magatokat?
Évi: Reméljük, Mari magához tér, ha kikerülünk innen.
Éjnén (BölcsŐnek): Valahogy úgy, valahogy úgy.
A Kos: Párbajozunk cseppet.
BölcsŐ: Párbajoztok ti eleget: életre-halálra. No, csak el ne durvuljon a játszma.
A Mertkör (újra peregni kezd, s BölcsŐhöz): Azért vagy itt, BölcsŐ, nemde?
BölcsŐ: De rangidős fiam nem hallgat meg engem.
Éjnén: Ugyan, BölcsŐ, hiszen nem Ő…
Nézely: Hallgassatok! Ezt hallgassátok… (Távoli zaj fülelésére inti őket.)
Egér: Mi ez…?
Mind fülelnek, a Mertkör is állva marad.
Pillanatnyi csend – majd a Munkásó fütyörészése hallatszik be.
A Munkásó be, ásóval a kezében.
Megáll a szín szélén, s rátámaszkodik ásójára
A Munkásó: Mind itt? Oh, félek, lemaradtam valamiről. (Szünet.) De hisz itt tétlenség honol! (Elindul a szín közepe felé.) A Munkásó erre hát kelletlen kóborol.
Senki sem vet rá ügyet. A szín másik oldalán távozna, de aztán megtorpan, miután Évi szól
Évi (halkan): Mit hallasz?
Távoli dübörgés járja át a színt egyre erősebben, végül már remegni érezhetik maguk alatt a földet
Egér (meghökkenve): Mi van itt?
A Munkásó: Ő van itt!
Évi (felugrik): Földrengés!
Egér: Dehogy is! (Elkapja Évi kezét, visszafogja, s hallgatózik tovább, dermedten.)
Fülelnek. A távolból Ed és Csip ordítozása hallatszik szinte felismerhetetlenül elmosódva.
Gyűlölény be
[Feketébe hajló sötétbordó, hullámos szélű, bő köpenyt visel, még kézfeje sem igen látható, kesztyűje, csizmája fekete, haja is sötét. Tartásában, mozgásában rideg merevség, acélos erő, s mindent megvető felsőbbrendűség.]
[Zene s fényváltozások jelezhetik az esemény különleges voltát.]
A Kos, a Munkásó, Nézely, a MertKör mindkét teste együtt (de nem kórusban): Gyűlölény!
BölcsŐ (előlép, kezét nyújtja felé): Gyűlölény…
Gyűlölény: Elég volt ebből, elég!
Gyűlölény kemény léptekkel előretör a színen, BölcsŐt félresöpri útjából.
A MertKör egyre húzódik előle, a szín hátulja felé
Gyűlölény (Nézelyre mutat, roppant dühöt sűrítve kezében): Eeeeeez… mit keres itt?! (Megragadja Nézelyt, s kivágja a színről a nézőtérre, egy üres helyre.) Takarodj a helyedre! Megmondtam: ne merj többé itt mutatkozni!
A Kos (előlép): Mi járatban, Gyűlölény?
Szembefordulnak egymással, leszegett fejjel, keményen állják egymás pillantását.
Gyűlölény végül károgó hangon szól
Gyűlölény: Hoztam nektek… valakit!
S megpördül, köpenye libben, kezét nyújtja a szín széle, az érkező felé.
Ed be
Ed (Egérnek): Itt vagy… TOK?! Mi történik?! Mi bajod van neked? Mi a jó francot csinálsz egy órája?! Eltűntél egy szó nélkül!
A Kos átkarolja Edet. Gyűlölény mozdulatlanul figyeli a jelenetet
Ed (mellbe taszítja Egért): Ásni mentél, mi?
Évi (az útjába állna): Hagyd már!
Ed (kicsit alacsonyabb hangon): Te maradj ki ebből, jó? Éppenséggel téged se talál senki már jó ideje!
Évi: És akkor? Nekem nem szabad pihenni? Halálra ástam magam!
Ed: Mondtam, hogy nem téged…
Évi (megragadja Ed ruháját): Mi a fene bajod van neked?
Egér próbálna közbeavatkozni, csitítani őket
Ed: Megmondom, mi bajom van. (Liheg, mint aki már-már lenyugszik.)
A Kos ellép Edtől, Gyűlölényre néz
Gyűlölény: Láttad ezt? Benne voltál? Figyeltél?
Ed: Megmondom én.
Gyűlölény (szembefordul a Kossal, lassan ejti a szavakat): Ne merj még egyszer szembeszállni velem! (Egy pillanatig állnak, majd Gyűlölény hevesen int.) Na tűnés!
A Kos lassan, méltóságteljesen elindul a színen, kifelé
Gyűlölény: Én vagyok a kenyeres gazdád.
A Kos megpördül, gyilkos pillantással mered Gyűlölényre
Gyűlölény: Takarodj!!! (Majd meg sem várva, a Kos mit cselekszik, Ed felé pördül.) No hallgatunk, halandó! (S újra mozdulatlanná lesz.)
Ed: Kinyitottuk a kaput, felfeszítettük. Csippel. Ketten. (Inkább Egérhez beszél, mint Évihez.) Majd beszartunk, de nem ez a lényeg! Hat…
Egér (felderülve): Kinyitottátok?!
Ed (felemeli a kezét): Kuss!! Igen, képzeld, kinyitottuk, de hiába. Végünk van, érted, végünk van! Hat további ember van a várban, akik segíthettek volna. Talán ha nem ketten birkózunk vele, akkor másképp sikerül. Akkor talán idejében sikerült volna teljesen kinyitni, és lett volna időnk kimenekülni. Most azonban…
Tanár úr és Tánja be
Tanár úr: Végre, itt vagytok! Jaj, de megijedtünk. Jól vagy, kislányom?
Ed: Nincs NEKI semmi baja.
Tanár úr (megrökönyödik a hangra): Hol vannak a többiek?
Ed (lassan, manírral beszél): Kérlek szépen, Mari odafent egy tizenhetedik századi hálószobában hentereg, Hajnal pedig éppen Csip vérző fejét kötözi.
Tanár úr: Úristen.
A szellemek némán figyelik párbeszédüket
Ed: Csak a mennyezet. Ami történetesen ránkszakadt, miközben az ajtót feszegettük. Teljesen beomlott a fal is, magasan felül, ott most látszanak a csillagok ugyan, de kimászni reménytelen. S a kapu nyílását teljesen eltorlaszolták a fal és a mennyezet darabjai. (Kiolvassa Tanár úr szeméből a kérdést.) Nem, ott nem fogjuk „kiásni magunkat” – már a terembe belépni is, valószínű, életveszélyes. De csak holnap, nappali fénynél tudjuk megállapítani, hogy pontosan mi a helyzet.
Csip hangja kintről: Szóval mégiscsak itt éjszakázunk a kísértetkastélyban!
Csip és Hajnal be. Csip fején kötés ruhából, Hajnal támogatja
Csip: Én meg majdnem megnyertem a fogadásunkat, Ed. (A kötésre mutat fején.)
Hajnal: Miféle fogadásotokat?
Csip (legyint): Jobb, ha nem tudod, Hajnalkám, jobb úgy neked.
Tanár úr: Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy ez itt nem kísértetkastély. Mostanra valóban feltérképeztük az egészet – és sem élő ember, sem pedig kísértet nem lakik itt. Úgyhogy kéretik az idétlenkedést máskorra tartogatni. Kár lenne holnap kialvatlanul folytatni az ásást.
Ed (felemeli a kezét, mint aki jelentkezik): Ott leszek, tanár úr, ásó a kézben, ingujjak feltűrve… s a többi. Én ott leszek.
A Munkásó: Jól szólsz, fiú, hiszen ki nem rest…
Gyűlölény: Csönd legyen! Még nem végeztem.
BölcsŐ: Gyűlölény! Mondd, mit akarsz hát? Látogatásodnak most ki vallja kárát? (Körbemutat.)
Gyűlölény: Nem tartozom elszámolással.
BölcsŐ: Mit a halandók által teszel, nem ők teszik azt, te cselekszed. Saját tetteidért vállalnod kell saját felelősséged. A hatalom csak tétova illúzió: egy, ki felett vagyon hatalmad, csak addig önmaga, míg szabadon hagyod, s addig hatalmad értelmetlen, ámítás csak. Más, ki felett pedig gyakorlod hatalmad, már nem az, ki valójában: hanem te magad. Te leszel csak ott engedelmes tettében, te leszel csak, senki más.
Éjnén: Ezért ostobaság mindőtök harca a húsért, az életért. Én vagyok az egyedüli valós szellem, kihez a halandó, ha megtért: hazatért.
BölcsŐ: Hiú habókosság hinni, hogy hús hozzánk „hazatérhet”! Hanem hatalmas hatásunk hányszorosan hazudtolja hiedelmed? Hisz mindannyiszor, ha önnön akaratunk győz: nem hagy választást a halandónak. Mint mondám, nincs ott már semmiféle „halandó”, csak te, saját magad! Szavaink a halandókat hozzánk láncolják, s választásuk nem maradván, a mi utunkat járják. Nem szökhet a nyomorult, útját el nem hagyá – sínpályaként feküszünk az észkerék alá. Szólj hát, mire készülsz, Gyűlölény! S mit tervezel te, Éjnén?
Gyűlölény: Nem tartozom elszámolással.
Éjnén: A saját kastélyomban…
BölcsŐ: Kastélyom, melyet ím, magadénak neveztél, mindannyiunké lett, mikor, Gyűlölény, te megszülettél, s utánad sorban a Munkásó, Éjnén, Nézely, a Mertkör, a Kos…
Gyűlölény: Micsoda bagázs! Mily csodálatos!
BölcsŐ: Hallgasd meg szavam. Csak egy dolgot kértem: Ez egy termet hagyd meg énnékem. Minden más a tiéd lehet, szabadon garázdálkodhatsz, rombolhatsz – de e helyt csak az én törvényemmel gondolhatsz, cselekedhetsz – s gyilkolhatsz. Tudom, a véred most is vért kíván. Én küzdenék ellened – de meg is egyezhetünk talán.
Gyűlölény Edre mutat
Gyűlölény: Egyet teszek próbára. A többit: nem kergetem hiába!
BölcsŐ: S ha a próbán ez egy személy helytáll?
Gyűlölény: Mindet futni hagyom.
BölcsŐ: S ha mégis: elbukik?
Gyűlölény (fröcsögve): Drága fizetség lesz az ára!
BölcsŐ: Mondd, s fejem tán megalkuszik!
Gyűlölény (Edre mutatván): Lakomámon… őt húzom majd nyársra.
BölcsŐ hosszú, mélyreható pillantással felméri Edet, majd bólint. Hátat fordít, s suhogó köpennyel el.
Gyűlölény hasonlóképpen.

[Nézely el.]