Vaksors II fejezet (12/5)

Tomi nőtt, növekedett. Két éves volt, amikor Gáspár bácsi felültette a hátára, és biztatta, a gyereket, – mondd kis unokám, gyí te Fakó! – A gyerek mondta és kacagott, amíg a Papa körbe-körbe mászott az asztal körül. Nagyon élvezetes volt számára ez a lovaglás, de sajnos nem sokáig élvezhette, Gáspár bácsit ugyanis egy kora reggelen szívroham érte. Bár gyorsan érkeztek a mentősök, az életét mégsem tudták megmenteni.
Ezt követően, hamarosan Hermina néni is ágynak esett. Regina azt sem tudta, hová-merre fusson előbb. Tomit bölcsődébe adta, mert újra tanítani kezdett, viszont Hermina nénit sem hagyhatta magára. Néhány napot besegített a szomszédból egy nyugdíjas néni, de ő sem vállalhatta hosszú időre. Akkor Hermina néni magához intette Reginát.
– Nézd kislányom, ott a szekrény alsó fiókjában találsz két borítékot. Eredj, nyisd ki a fiókot, látod a borítékokat? Az egyiken az áll: Temetésre, azt hagyd ott, majd eltemettetsz belőle. A másikon az áll: Regina. No, azt vedd magadhoz, nyisd fel. Kislányom, nem dolgozhatod betegre magad, van abban elég pénz, hogy fogadj egy asszonyt, amíg még élek, elég lesz.
– A másik dolog az, hogy ma délután öt órára ide idéztem az ügyvédet, aki elkészíti a végrendeletemet. Őt is ebből fizesd ki. A többi a rendelkezésedre áll, óvnod kell magad, a fiadnak szüksége van rád.

Pontban ötkor bekopogott az ügyvéd. Regina bevezette Hermina nénihez a hálószobába, s előzékenyen magukra hagyta őket, szép csendesen az ajtót is becsukta, majd a gyerekszobába ment és Tomival foglalatoskodott.
Amikor az ügyvéd elhagyta Hermina néni szobáját, kószált a házban és Reginát szólongatta. Végül rátalált a gyerekszobában, akkor kérte, hogy kövesse, csak a bejárati ajtó előtt torpant meg.
– Elkészült a végrendelet, itt van a lepecsételt borítékban. Ha Hermina néni eltávozik, a temetés után keressen fel, akkor felnyitjuk a borítékot. Megértette?
– I-gen. Remélem, még sokára fog mindez bekövetkezni.
– Sohasem lehet tudni – mondta az ügyvéd, lélektelenül, mint akinek nem számít, és persze, neki miért is számított volna. Regina még megkérdezte, mennyivel tartozik, hogy kifizesse, de az ügyvéd tiltakozott.
– Majd akkor fizet asszonyom, ha a végére pontot teszünk, az pedig akkor lesz, ha felnyitjuk a borítékot.
Regina megköszönte, majd elköszönt az ügyvédtől. Alighogy becsukta a kaput maga után, újra nyílt a kapu. Gáspár bácsi csinálta meg valamikor régen, hogy csengő jelezze a kapu nyílását, észrevegyék, ha jön valaki. Nagyon bevált náluk, és most Regina is sietett megnézni ki az érkező.
A doktor volt, aki időnként benézett Hermina nénire, de az utóbbi időben szinte mindennapos lett a látogatása.
– Jó napot. Nos, hogy vagyunk ma? – kérdezte már félúton a kapu és a bejárat között.
– Tessék bejönni doktor úr, magam is kíváncsi vagyok, mi az ön véleménye.
– Már megint maga az, doktor? Olyan mint a keselyűk… – évődött Hermina néni – nem dobom ám fel a talpam olyan könnyen, ne aggodalmaskodjon annyira, inkább nősüljön meg má', mire vár, tán tapsra? – s tapsikolni kezdett.
– Ez már valami, örülök, hogy ilyen jókedvében találom, Hermina néni. No, csak meghallgatom a motorját, és már megyek is, úgy látom nincs itt rám szükség.
Regina kiment, hogy ránézzen kicsi fiára. Elmerülten játszott az építőkockákkal, nagy gonddal rakta egyiket a másikra, egészen belefeledkezve, gondosan minden kockát ügyesen illesztve a másikhoz. Annyira belemerült a játékba, hogy észre sem vette, anyja ott áll és figyeli őt.
– Iván… Iván… – motyogott maga elé… Csak nézte csöpp fiát, mintha Iván ült volna ott előtte, és rakta figyelmesen a kockákat egymásra… nézte hosszan szőke, kócos fejecskéjét, a picit előre ugró állacskáját, szinte látta a sötét fekete szempárt maga előtt, s máris ott állt előtte Iván, s nézett rá szerelmesen, ragyogó szemekkel… érezte, hogy kibuggyantak szeméből a könnyek, de nem törődött most azzal, hagyta, hogy végig folyjanak az arcán…
– Regina! – szólalt meg a doktor a háta mögött. Egyszerre felsikoltott ijedtében. Kisfia hozzá futott, átölelte.
– Mi az mama, miért sírsz?
– Nem sírok kicsim, csak gyönyörködöm, hogy milyen szép várat építettél, picikém, nagyon ügyes vagy!
– Tényleg ezért sírsz, ezek is olyan… hogy is szoktad mondani? – Örömkönnyek! – Igen, ezek is örömkönnyek?… Majd letörlöm őket, ahogy te szoktad nekem, amikor sírok – majd kis kezecskéjével szétmaszatolta anyja arcán a könnyeket.
– Megható jelenet, – szólalt meg a doktor a háta mögött – csak egy szóra, Regina kedves…
– Hogy van Hermina néni? Minden rendben?
– Azt azért nem mondanám… tudja kedves, mindig gyanús, az ilyen idős betegeknél, ha jobban érzik magukat az eddig átlagosnál. És Hermina néni, most úgy tűnik, sokkal jobban érzi magát.
– Mit akar ezzel mondani?…
– Csupán azt, hogy… mindenesetre szóljon, bármi történik is… éjjel is bármikor csörögjön rám, én tüstént jövök… ne maradjon egyedül egy haldoklóval… Ne ijedjen meg, de hát itt a kisfia is… szóljon, jövök bármikor…

Ezek után Regina még inkább kétségbeesett. Futott is nyomban Hermina nénihez.
– No, elment már az a vészmadár doktor?… Aranyos fiatalember… meg magányos szegény. Te tudtad, hogy elhagyta a felesége? Se szó, se beszéd, amikor éjjel beteghez hívták, mire hazament már nem találta ott az asszonyát. Úgy elment, huss! Szegényem, már két éve egyedül van, pedig nagyon lelkiismeretes ám, meg jó ember…
– Ezt most miért mondja nekem, Hermina néni?
– Csak úgy mondom… hogy mondjak valamit… Ha én is elmegyek, aranyom, akkor nagyon egyedül leszel…
– Nem leszek egyedül, Hermina néni, itt a kisfiam. Különben… nem megy maga sehová, legfeljebb alszik most egy jót éjjel… A gyógyszereket bevettük, esetleg kér valamit elalvás előtt, egy pohár tejet, vagy hámozzak meg egy almát?…
– Nem kell nekem már semmi, majd mielőtt lefekteted Tomikát, hozd be, hadd… kívánjak neki jó éjszakát.
– Rendben… még megigazítom a párnáját… nos, így jó lesz?
– Jó lesz, aranyom, köszönöm…

Miután megfürdette Tomikát, ráadta a pizsamát, majd a karjára vette a gyereket, – no, most még jó éjszakát kívánunk Hermina néninek, azután megyünk az ágyikóba, jó lesz, kicsim?
A gyerek bólogatott, miközben egyre laposabbakat pislantott. Regina mosolyogva nyitott be az ajtón, de azonnal látta, hogy Hermina néni már alszik – Pszt… már elaludt, legyünk csendesek, jó kicsim? – Igen… jó éjszakát nagymama! – suttogta a kisfiú, miközben csendben elhagyták a szobát.
Magához ölelte kisfiát, jó éjt-puszit nyomott a homlokára, betakargatta, majd visszaosont Hermina néni szobájába. Az idős asszony már élettelen volt.