Végül
Hát, elmentél.
Majdnem azt mondtam, hogy végre, de erre még nem vagyok képes.
Neked talán megkönnyebbülés, nekem, ……. nagyon nehéz. Bármennyire sokat szenvedtem melletted, – még folytatnám.
Mert szerettelek.
Szerettelek, mikor elviseltem annak a sok nőnek a lekezelő pillantását, akik megfordultak az ágyadban. Büszkék voltak a hódításukra, mert nem tudták, hogy milyen könnyű dolguk volt. Az asszonykereső tüzet nem ők szították, az mindig benned égett. Az ő szemükben te a csúcs voltál, én csak a feleség. Ők a vad szeretőt ismerték benned, de előttem megmutattad a sikerre éhes kisfiút, a játékos, gyengéd társat, a mindent elnéző apát. Én láttalak, és szerettelek.
Szerettelek akkor is, amikor a betegség megtámadta az agyadat. Nem voltak többé sziporkázó ötletek, de a néha felvillanó fényben még önmagad voltál. Újra nem érdekeltek a pillantások, melyek már szánakozóak voltak. Azt hittem, most már csak az enyém leszel. Nem így történt. Bezárkóztál valahová, a múltba, a sötétbe, és ennek a múltnak én nem voltam részese. A jelen szikráiból meg nem érzékeltél semmit. Csak ültél a fotelban, és viaskodtál a semmivel, ami egyre jobban uralta az agyadat.
Hát, elmentél. Az utolsó pillanatban még visszatért a fény, megismertél, megsimogattad a kezem. Megbocsátottad, hogy szerettelek.
7 hozzászólás
Szia!
Azt hiszem, az ilyen típusú szeretetre csak a nők képesek. Mi férfiak ezért nem fogunk benneteket sohasem teljes mértékben megérteni. Rövidsége ellenére a szokásos sűrű mondanivalóval rendelkezik az írásod. Szavakkal ívelsz át roppant korokat, Két mondat összecsengésével fogalmazol meg éveket. Ebben nagyon jó vagy. Nekem személy szerint egyedül az nem tetszik most ebben az írásodban, hogy "hát"-tal indítod. És a végén is ott van egy mondat elején. Nekem "hát" nélkül is tökéletesen érthető volna. Gratulálok!
Üdv.
Igen, tudom, hogy "hát"-tal nem kezdünk mondatot. Ezzel én egy tétova, még nem összeszedett gondolatsort próbáltam leírni. Azt az állapotot, amikor átélünk valamit, de még nem tudjuk felfogni ésszel, amire számítottunk, de amikor el kell viselni, úgy érezzük, hogy még mindig nem állunk készen. Hát, ezt próbáltam elmondani. Köszönöm a kritikát. -matyi
Értem én, hogy miért kezdted "háttal":-))), csak én elolvastam anélkül is, és ugyanolyan jó volt, mély volt a mondanivaló. Ez csak egy apróság, de ideírtam, mert ez a véleményem. További jó alkotást kívánok!
Nem szívesen vitatkozom Artúrral, mert kedvelem is, tisztelem is. Mégis úgy gondolom, hogy a „hát”-tal kapcsolatban tett megjegyzése ingatag talajon áll. Számtalan példa van a „hát”-tal és az „és”-sel való mondatkezdésre az irodalmunkban. Az előbb olvasgattam Fűzfa Balázs egyetemi tanár (irodalom) blogjait. Az egyiket így kezdi: „Hát sikerült. Gratulálunk nagyon! Mostanában nagyobb dicsőség aligha érte városunkat,” (Pusztai János Prima Primissima-díjas kollégájának sikeréről írt.)
Néha szigorúbbak vagyunk egymáshoz, mint az irodalmunk nagyjaihoz, vagy éppen azokhoz, akik azt tanítják. Ez persze nem baj. Csak érdekes.
Mint mindig, most is tetszett az írásod.
Gratulálok. a.
Én viszont szívesen vitatkozom, mert az előbbre visz. Nem veszekedésre gondolok, mert az más. 🙂 Tudom, és látom, hogy ma már sokat változott az irodalom, a szabályok is. Az és-sel való mondatkezdést használom, mert azzal elérhetem, hogy megfordítom az előző mondat jelentését. Itt csak a saját véleményemet fogalmaztam meg. Mi sem természetesebb, ha nem mindenki ért ezzel egyet. Ildikó írásait mindig szívesen olvasom, mert nem lehet benne csalódni. Fantasztikus félpercesei vannak.
🙂
Köszönöm mindkettőtök véleményét. Tudom, hogy a jó szándék, a segíteni akarás mondatta ki a véleményeteket, ami sokat jelent számomra. Köszönöm. – matyi
És ez talán tömörebb és megrázóbb, mint a többi egypercesed. Pedig azok se semmik. Ez egy rövid gondolatsor. Valkinek a gondolatsora. Akárkié, egy átlagemberé. Neki nem kell tudnia szépen, stílusosan fogalmazni. Ő beszélhet a saját szavaival, pongyolán, ahogy eszébe jut. Ha pl a házmesternénk szájába adok egy önvallomást, nem fogom úgy fogalmazni, mintha a házmesterné lenne Eco. Nekem igazából problémáim inkább magával a műfajjal vannak. Felvillant valamit az egyperces, egy hangulatot egy érzést, egy gondolatot, egy tájat, egy helyzetet. De én, mint olvasó, akit megragadott pl. az a gondolat, többet szeretnék tudni…előzményt, utózmányt, kibontakozást. De jó azért az egyperces persze. És Te jól csinálod. Ezért is a szavazatom: 5 Üdv: én