Mintha a hideg örökös lenne,
Csak metéli szüntelen a szél
Az ágat. Már kihűlt benne
A fájdalom. Mégis beszél.
S mondja: ha a végtag elfagyott,
Nem rezdül az arcon már a kín.
Hiába téped, hiába szabdalod,
Csak a hús dől, az már nem, akin
Az ítéletet mindig teljesíted.
Mert elfagy a szív is, mint a január,
De ha kezded, akkor teljessé tedd
A bánatot. Aztán már semmi vár,
Mert úgy szerettelek, mint a holnapot,
De ez is jéghalott, most már ez sem éled,
S fel nem támasztja semmilyen napod,
Hiába szabdalod. Hiába metéled.
11 hozzászólás
A fagy, örökkévalóságnak tűnik. Bárhol, és bármikor.
Szeretettel:Selanne
Kedves Miléna,
szép versed olvastán az jut eszembe, az ágat bizony nemhiába metéljük, az kihajt tavasszal. A szerelem is sokszor újra kezdődik, vannak, akiknél többször is, ha visszajön az a metsző szél…
De ezt csak mellékesen…:)))
Köszönöm, hogy írtatok.
Irén: bizony van, ami nem hajt ki tavasszal. Egyébként ez nem szerelmes vers. 🙂
Miléna
Tetszett a vers. Valóban, többféleképpen is értelmezhető, de ez jó!
aLéb
Köszönöm, örülök, hogy tetszett!
Nagyon szép vers. Hatásos.Szinte érzem a "Fagyott Januárt" Kissé bánatos, nagyon érzelem dús.Én így látom.Gratulálok.
Belefutottam egy remek versbe. Nagyon örülök neki. Igaza van az aléb-nek, több értelme van. Ám, ha csak a természeti jelenség részét nézem, már akkor is sokat adtak a sorok. tetszett.
Üdv
((Zoli
Köszönöm nektek! 🙂
Huh, ez szép. Most akadtam rá keresgélés közben, nekem tetszett. Én ugyan nem szeretem a telet, mivel hideg, és a hó maga meg nedves, de karácsony miatt általában várom. Hihetetlenül jól játszol a szavakkal, magam is inkább a költészet felé húzok, abból Shakespeare stílusa áll közel hozzám, ami az ő szójátékát illeti. További sok sikert, mész is a kedvencek közé:)
Köszönöm szépen, még ha így megkésve is! 🙂
Szia Miléna!
A versed kétféleképpen értelmeztem.A tartalmát.Jó.Nekem nem tűnik vidámnak, de tetszett.
Ági