Ha könyv lennék lapjaim híg betűit
vajon ki olvasná,
ki venné undorral kezébe,
ki szívná magába a penész illatát,
hogy vért köhögve tüdejéből
felbugyogva lapjaim telesírná,
hogy rám rakja végre a múlt
fénytelen, koszos csillagát.
Ha könyv lennék szegényes borítómon
szakadt vászon kötés lógna,
címe sem lenne, se mondanivalója,
csak egy útról szólna, átkozott útról,
kerítések között futna erős kerítését
az élet könnyekből kovácsolta,
de ezt a sok sebből vérző utat
én mégis végig járnám újból.
Ha könyv lennék magamat olvasnám,
hogy milyen sorsot írt bele az élet
Istennek megmutatnám,
s ha egyszer úgy adódna,
hogy angyalok polcán lenne helye,
kérném dugják el ne törődjenek vele,
támadjon vihar hordja rám a feledést
mert a könyvem végére az Úr írja a befejezést.
2 hozzászólás
Kedves szhemi!
Ledöbbentem. Köszönöm. Úgy látszik, hogy a mai nap az EMBERség napja, legalábbis számomra.
🙂
Üdvözlettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Köszönöm, hogy olvastad.
Üdv: József