Néha még elfog egy-egy furcsa érzés
régen a mindennapi vendégem volt,
ott benn még néha megmozdul valami
ma halkan kopog, valamikor tombolt.
Felcsavarom egy kicsit a rádiót
nem akarom a kopogást hallani,
nem akarok tovább már írni sem
a szavakat is belém kell fojtani.
Csak ülök itt kinn, a kerti kispadon
hazafelé szálló felhőket nézem,
egy kis felhő lesz majd talán lelkem is
veletek száll, ott fenn a magas égen.
Ma már mindennap éreztetik velünk
hogy mi vagyunk a társadalom terhe,
amíg élünk, csak a koloncok vagyunk
értékünk nő, ha fel leszünk szentelve.
Mint egy, ott az égen szálló kis felhő
megtudjuk, mily sok barátunk volt nekünk,
mert az is, kit csak alig ismertünk, már
mint kis gyerek, cseresznyét lopott velünk.
6 hozzászólás
De nagyon szomorú a versed, kedves Tóni. Szomorú és szép.
Üdvözlettel
Ida
Szia Tóni! 🙂
Olvasgattam ezt a versed (is), megleptél, vagy tán nem is annyira, hiszen a lelked régóta nem titok.
Megkockáztatom, hogy ez az egyik legjobb Tőled, hihetetlenül tarol. Technikailag is sokat fejlődtél, tartalmilag pedig mindig rendben volt a mondandód, most méginkább így van.
Néhol kívánkozik egy-egy névelő, máshol kicsit eltévedtek, de nagyon kerek a gondolatközlés, fájó szívvel olvastam, mert bizony mélyen fájdalmas ez.
Örömöm abból származik, hogy mindezeket leírhattam. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Tóni!
Átéreztem mindazt, amit leírtál – a hazától távol élő magányát, az öregség miatti mellőzöttséget.
Rendkívül keserű a vers, különösen a negyedi versszakot érzem annak. De mégis: ha ilyen szépeket tudsz írni, akkor csak írjál, írjál!!!!
Szeretettel: Klári
Kedves mindannyian!
Köszönöm, hogy olvastatok, és írtatok is a versemre.
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Elgondolkodtató mű! Tetszik!
Szeretettel:
Nairi
Kedves Nairi!
Amikor ezt a verset írtam, közel voltam hozzá, hogy eldobom a kanalat, vagy az írásra értve, a ceruzát. Az emberek olyan sűrűn, csak egymás szájára kenik a mézet, gondolva, ha édeset érez, akkor édeset is mond, ír. Kevés ma már az az ember, aki nem slájfolja le kerekre a sarkait, de ugyanakkor csodálkozik, hogy átlagosnak veszi mindenki. Soszor a más lenni mint a tömeg, egyedüllétet, bojkottálást jelent. Nem mer, nem akar senki mellé állni, de amikor lecsukja a szemeit, akkor jelentkezik, mint a legjobb barátja.
nagyon örülök, hogy nem feledtél teljessen el, és
üdv tóni